Eladóként a cégek, de nemcsak a márkakereskedések, hanem az murvás kereskedők is, szigorúbb garanciális feltételekkel árulják a használt autókat, mint a magánemberek. De ez csak akkor érvényesíthető, ha a szerződésben is a vállalkozás szerepl eladóként, nem egy magánszemély Ebben a kategóriában nemcsak a jó, de az épkézláb autók is gyorsan elkelnek és nincs idő több napos mérlegelésre. Néha pár órásra sem, mert a vonzó áron kitett, szép állapotú autókat nem ritkán az első vevő elviszi. Főleg akkor, ha ő már csalódott eleget. A tuti tutijára utazó pedig, ha elégszer hallotta, hogy elkelt, nincs már meg, lefoglalózták vagy elvitték, majd vesz valamit. Persze lehet azzal vigasztalódni, miszerint nem az volt megírva valakinek, hogy ő vigye el azt a bordó Opel Vectra C-t a 8 szelepes, 1, 9 literes dízellel, amiben tényleg csak 280 000 kilométer van és az olajbetöltő nyíláson bekukucskálva nem látsz olajsarat, mert valóban mindig időben cserélték benne a motorolajat. Ebben a kategóriában nagyon nagy a pörgés, a felkészült vevők akár előleggel vagy foglalóval a zsebükben mennek próbaútra.
Olaszországi import, bontott autóalkatrészek akár 1 hónap garanciával, széles választékban! Volkswagen, Audi, Opel, Renault, Ford, Toyota, Mercedes, BMW, Honda, stb Nehezen beszerezhető, speciális alkatrészek beszerzése rövid határidővel!
Frissítés: A kinyittatást nem véletlenül írtam, tényleges vásárlási szándék nélkül próbautat kezdeményezni számomra is elfogadhatatlan, mert ez aránytalan kockázat és időkiesés egy eladónak, aki nem érdeklődőket akar furikáztatni, hanem vevőt keres az autójához. De egy használtautó-kereskedőnek, aki ebből él, egy autó megmutatása, kinyitása, a motor beindítása nem akkora feladat és költség, amit ne érne meg, hogy az illető később talán épp tőle vesz autót, amikor komolyra fordul a keresés.
Gyári dísztárcsa nélkül lehet élni és a csomagtérajtót is tarthatod kézzel vagy tehetsz bele bontottat az európai Yarisból; ezek a példák csak arra szolgának, hogy tudatosuljon a használtautó-vásárlókban: alkatrészárban a legjobb hátteret a tömeggyártású európai autók adják. 4. hiba: a látvány dönt Régi tapasztalat a használtautó-kereskedelemben, hogy dísztárcsa kell az autóra, különben elhanyagoltnak tűnik és nem veszik meg. Próbáljatok a fekete acélkerék látványán, a húzásokon, horzsolásokon, a piszkos belső téren és a többi pszichés szemponton túllendülni. Minden használtautó-kereskedő tudja, hogy az autókozmetika, bizonyos határok között, szinte csodát tesz egy autóval. A retkes ajtóbehúzók és a szennyezetett üléshuzatok vagy a tetőkárpit tisztítása, a morzsatemetők felszámolása, a karosszéria polírozása nagyon sokat dob egy használt autón. Viszonylag kis anyagi ráfordítással vonzóvá tehető egy elhanyagolt használt autó. A megkíméltség érzete fontos igény, de ezt megoldja az autókozmetika 50 000 forintból Mivel a megkíméltség érzete, sokszor illúziója, 40-60 ezer forintból utólag is megteremthető, ne ezzel foglalkozzatok, hanem az autó technikájával, valós állapotával.