A szövetséget dr. Vereczkey Zoltán elnök, Kelemen Ildikó alelnök, Gémesi László főtitkár valamint Haász Katalin szövetségi kapitány; a MOB-ot Medvegy Iván és dr. Bartha Csaba sportszakmai főmunkatárs képviselte. A megbeszélésen a londoni felkészülés és szereplés, a szűkös hazai létesítményhelyzet, szervezeti kérdések, valamint a jövőt érintő feladatok, lehetőségek kerültek napirendre. Az olimpián, Londonban Gondos Flóra 3 méteren, egyéni számban 22., Barta Nóra – aki Pekingben döntős volt, majd gerincműtéten esett át – 25. lett. A szövetségnek 2009-ben 4 olimpiai "A" (Barta Nóra, Kormos Villő, Hajnal András, Mátyás Melinda), és 2 "B" kerettagja volt (Gondos Flóra és Reisinger Zsófia). Ezekhez a versenyzőkhöz 4 kvalifikációt és 1-3 pontot terveztek. A felkészülés során dr. Kamarás Gabriella keretorvos intézte a vizsgálatokat, ezt óriási segítségként nagyon jól kiegészítette a Call-Center. A fiatalok rendszeresen jártak Horváth Ákos masszőrhöz; segített Moldvai Ildikó fizioterapeuta, dr. Lénárt Ágota is szükség szerint "ellátta" a versenyzőket.
A jövőt érintve szóba került az utánpótlás-nevelés, a sportágfejlesztési koncepció. Mint elhangzott, 2013-ban Barcelonában rendezik a világbajnokságot, Németországban az Európa-bajnokságot, így nem kell a nagy versenyekre távolra utazni. A riói kerettel kapcsolatban a szövetség látókörében három női versenyző szerepel, akiket versenyeztetnének, ők nemzetközi szinten vannak. A sportdiplomáciai sikerek közt kiemelkedik, hogy Kelemen Ildikót ismét – immár negyedik alkalommal – az Európai Úszó Szövetség (LEN) Műugró Technikai Bizottságának (TDC) tagjai közé választották; megbízatása 2016 végéig szól. Kelemen Ildikó az olimpián folyamatosan pontozott és rendszeresen a döntőkbe is betették, ami nagy elismerés. Ez alatt az olimpiai ciklus alatt több nemzetközi FINA és LEN pontozónk is vizsgázott, Székffy Nóra, Orbán Ildikó és Jafcsák Zsolt, valamint bíráskodtak a felnőtt és az ifjúsági Európa-bajnokságokon, Grand Prix versenyeken. Vereczkey István a megbeszélés végén köszönetet mondott a MOB-nak az elmúlt esztendőkben mutatott együttműködésért, rugalmasságért, segítőkészségért.
Cím: 1007 Budapest, Margitsziget Hajós Alfréd Uszoda Telefon: +36-30-7554343 E-mail: