Töltött káposzta cserépedényben | Recipe | Káposzta, Recept, Ételek
Töltött káposzta cserépedényben Hozzávalók: 60 dkg darált hús (lehet lapocka, vagy dagadó) 40 dkg füstölt oldalas 1 kg savanyú káposzta (+ 8-10 levél) 15 dkg rizs 1 tojás 1 fej vöröshagyma 2 gerezd fokhagyma só bors pirospaprika tejföl A hagymát felkockázzuk, és egy kanál olajon megdinszteljük, a rizst félpuhára főzzük (ugyanannyi víz, amennyi a rizs). A töltelékhez a darált húst összekeverjük a tojással, a rizzsel, a hagymával, a szétnyomott fokhagymával, sózzuk, borsozzuk, pirospaprikával ízesítjük. A káposzta levelek vastag ereit levágjuk, majd beletöltjük a tölteléket (én mindig édeskáposztalevélbe töltöm, készítését lásd: töltött káposzta). A római tálat zsírral kikenjük, meghintjük fél kanál pirospaprikával, egy kanál liszttel, majd a szálas káposzta felét kinyomkodva (én egyszer ki is szoktam mosni) egy sort lerakunk, erre tesszük a feldarabolt füstölt húst, majd a becsomagolt töltelékeket elhelyezzük a tetején, végül a másik rész szálas káposztával befedjük az egészet. Felengedjük annyi vízzel, hogy ellepje, rátesszük a tál tetejét, majd betesszük a sütőbe, amit akkor gyújtunk be közepes hőfokra.
Bizonyos életkor fölött szinte mindenkinél eljön az a pillanat, amikor elhatározza, hogy megfőzi élete első töltött káposztáját. Elmondjuk, mi hogyan készítjük... Öt éve vettünk egy cseréptálat, ami éppen befér a sütőbe. Sérült emberek készítették, így nekik is, magunknak is örömöt szereztünk a vásárlással. Egy darabig csak nézegettük, simogattuk, aztán elkészült benne az első ünnepi töltött káposzta, és ma már a konyhánk állandó kelléke. Rizzsel vagy gerslivel? Ez a kérdés nem tréfadolog, ha töltött káposztáról van szó. Sokan kizárólag az előbbivel tudják elképzelni, mi viszont az utóbbira esküszünk. Gerslivel készítjük tehát, a levét nem rántjuk be, és nem teszünk a rétegek közé lisztet sem. Csak az kerül bele, aminek feltétlenül benne kell lennie, és bár így sem diétás, sokkal könnyebb, mint a hagyományos változat. Hozzávalók: 1 kg darált sertéshús 25 dkg húsos kolozsvári szalonna (vagy ugyanennyi zsírosabb sonka), szeletelve 15 dkg gersli 1 szál füstölt kolbász, felkarikázva 1 kg savanyú káposzta 24 kisebb vagy 12 nagyobb káposztalevél (a nagyobbakat ketté kell vágni) 1 közepes fej vöröshagyma, apró kockákra vágva 1 csapott evőkanál só 1 csapott evőkanál bors 1 csapott evőkanál pirospaprika Elkészítés: 1.
Elkészítése: A káposzta torzsáját kivágjuk és apróra vágjuk. Levágjuk a káposztalevelekről a vastag ereket. A hagymát felaprítjuk és olajon megdinszteljük, lehúzzuk a tűzről és belekeverjük a papikát. Egy tálban összekeverjük a rizst, húst, hagymát és fűszereket. Én belekeverek 1-2 dl paradicsompürét is. Betöltjük a káposztaleveleket húsos masszával. A cserépedény aljára rakunk egy kis apitott káposztát, erre jön a füstölt hús fele szépen felszeletelve és a töltött káposzta. Tetejére ismét a füstölt hús, megszórjuk kaporral és ráöntjük a megmaradt paradicsompürét. Felöntjük annyi vizzel, ami ellepi. Sütőbe tesszük és kb 3órán át sütjük.