Sokan megijednek, amikor ciklusuk közepe tájékán jelentősebb folyást tapasztalnak, pedig ez csupán az ovulációt jelzi. Ilyenkor a nyák nyúlóssá és még inkább átlátszóvá válik. A mennyiségi változás célja, hogy a spermiumok könnyebben el tudjanak jutni a megtermékenyítésre váró petesejthez, így tehát az ilyen esetekben észlelt bővebb váladék teljesen természetes, nem ad okot aggodalomra. A női ciklus során természetesen is változik a hüvelyi folyás mennyisége Ugyanígy megrémisztheti az első gyermeküket váró kismamákat is a nagyobb mennyiségű váladék, ugyanis azt hihetik, hogy pont a terhességük során kaptak el valamilyen fertőzést. Bár való igaz, hogy a várandósság idején legyengült védekezés miatt könnyebben szaporodnak el a kórokozók, ha kizárólag az erősebb folyás jelentkezik tünetként, akkor ez normális jelenség. Ennek oka ugyanis, hogy a szervezet így próbál védekezni a fertőzésekkel szemben. Amennyiben viszont a váladék színe fehér, úgy gyulladás állhat fenn, ha pedig sárgás és rossz szagú, akkor nagy valószínűséggel gombás fertőzés áll a háttérben.
Súlyos abb esetben a hüvelybemenetben és a combhajlatban is lehet piros, hámló gombás terület. A Candida albicans természetes módon jelen van a bőrön, és a belekben, ahonnan a gomba a hüvelybe juthat. A gombás fertőzések általában nem terjednek nemi úton, de néha találhat a partnerén is apró piros pöttyöket a hímvesszőn, amelyeket hámló szigetek vehetnek körül. Menstruáció utáni napokban jelentkező hüvelyi folyás A kifolyó menstruációs folyadék ideális környezet a baktériumok szaporodásához. Két óra betét- vagy tampon használat esetén a számuk kb. 100db/cm 2, és ez percenként több lesz, ezért kellemetlen érzés és szag keletkezik. Mivel a menstruáció során a kifolyó vér kimossa a hüvely normál savas flóráját, így az elszaporodott baktériumok előtt nyitva áll az út. Emiatt hüvelyi fertőzések, méhnyakgyulladás, hólyaghurut alakulhat ki. Mindezek miatt a betegeknek inkább a betét, mint a tampon használatát javasolom, főként meddőségi problémák esetében. A menstruáció utáni néhány napos hüvelyi folyás t a savas flóra hiánya okozza, mivel a vérzés a hüvelyi normál baktériumflórát is "kimossa".
Néhány nap múlva, a savas flóra újjáalakulása után, a folyás megszűnik. A savas flóra hiánya ebben a pár napban hüvelyi fertőzésekhez vezethet. II. A hüvelyi folyások leggyakoribb OKAI a nyugati orvoslás rendszerében Leggyakoribb okok: - fertőzés, allergiás reakció és néha kémiai vagy mechanikai irritáció, idősebbeknél hormonhiány. - a hüvelynyálkahártya gyulladás a, amit okozhatnak illatosított betétek, mosószerek, fogamzásgátló habok és zselék, nagyon ritkán az óvszer is. A gyulladás fokozza a hüvelyi nyálkahártya váladék termelését, ami panaszként folyás okoz. - Chlamydia, Trichomonas, Candida albicans, Echerichiacoli elszaporodása, Gonococcus fertőzés( gonorrhoea, tripper, kankó). - fertőződés a húgycső és a végbél irányából (az anatómiai elhelyezkedés miatt) a is kiindulhat. Éppen ezért kellő figyelmet kell fordítani a megfelelő tisztálkodásra! - a cukorbetegség első tünetei között szerepelhet a nem gyógyuló hüvelyi folyás. Emellett lehetnek egyéb panaszok is, mint például szájszárasság, sok folyadék fogyasztása, sok vizelet, fogyás, a bőrön gennyes elváltozások, viszketés.
Nőgyógyászati folyás 2 I. Miről árulkodik a hüvelyi folyás színe? - A legijesztőbb a véres hüvelyi folyás. Szerencsére nem ez a leggyakoribb és a legtöbben ilyenkor azonnal orvoshoz fordulnak. Ez a legjobb, amit tehetünk, hiszen nem egyszer súlyos betegség állhat az ilyen panasz mögött. - A zöld hüvelyi folyás általában bakteriális fertőzés re utal. - Zöldes-sárga, habos, bűzös, bő hüvelyi folyás Trichomonas fertőzés jele lehet. - A sárga hüvelyi folyás nemi úton terjedő betegségek, mint például a gonorrhea, Chlamydia, fertőzés jeleként alakulhat ki. Felléphet méhnyakgyulladás tüneteként is. - Sárgás és kellemetlen szagú hüvelyi folyás, mely olykor véresen festenyzett, úgymond "húslészerű" is lehet, méhnyakrák tüneteként jelentkezhet. - Gennyes, sárgás vagy zöldes színű hüvelyi folyás gonorrhoea fertőzés jele lehet. - A minimális fehér hüvelyi folyás, minden egyéb tünet nélkül lehet a hüvely öntisztulási folyamatának a része. - Túrós állagú, fehéres hüvelyi folyás és erős viszketés tapasztalható a Candida albicans gomba által okozott fertőzésekben.
A keleti orvoslással foglalkozó gyógyító kelléktárábanmegtalálható a pulzus- és a nyelv vizsgálata, a beteg megfigyelése (pl: bőr, beszéd, járás, mozgás), a beteg vizsgálata. A nyugati orvoslás elgépiesedett világában ezek a módszerek háttérbe szorultak. Az akupunktúrás rendelőben leggyakoribb panasz a visszatérő vagy igazán el sem múló színtelen vagy fehér hüvelyi folyás. A betegek többsége már teljesen kivizsgálva érkezik, gyakorlatilag negatív leletek kel. Emellett sok esetben olyan gombás fertőzés sel jönnek a betegek, ami az addig végzett kezelések ellenére sem szűnt meg. Csaknem hasonlóan gyakori a sárga vagy sárgás hüvelyi folyás is, ami vagy nem szűnik a nőgyógyászati kezelések ellenére vagy nagyon gyakran visszatér. Ezen panaszok egyik leggyakoribb oka a hideg, aminek könnyen észrevehető jele a hideg láb és kéz. Kézenfekvő, hogy melegíteni kell! Melegíteni a szervezet egészét, különös hangsúlyt fektetve a lábra! Sajátítsa el a hideg kéz és láb melegítésének titkai t a "Hideg láb melegítése" ingyenes hírlevélből!
Leplezd le az intim fertőzést! A hasi fájdalom mögött más ok is állhat, például a hüvelygomba, ami gyakoriságát tekintve az egyik legnagyobb számban előforduló nőgyógyászati fertőzés. Ha a tüneteid régóta fennállnak, érdemes magad tesztelni és az eredménnyel orvoshoz fordulni. Bővebben itt olvashatsz a termékről. Promóció Az baktérium a leggyakoribb ok Leggyakrabban nagyobb mennyiségű baktérium az oka a rendellenes folyásnak, mely bár a végbél nyílásánál nagyobb mennyiségben van jelen, ám a hüvelybe kerülve kellemetlen problémákat generál. Ezenkívül a háttérben előfordulhat a candida albicans nevű gombás fertőzés, de olyan szexuális úton terjedő betegség is, mint például a chlamydia vagy a gonorrhea. Ezek növelik a fertőzés veszélyét Vannak olyan állapotok, melyek megnövelik a fertőzések kialakulásának kockázatát. Ilyen az antibiotikumos kezelés, ugyanis a terápia hatására elpusztulnak a jó baktériumok is. A hüvely pH-ja megváltozik, a hüvely baktériumflórája felborul, így zöld utat kapnak a káros mikroorganizumusok.
A rendellenes folyás kilenc fő oka A nem normális hüvelyi folyásnak oka lehet a megfelelő intim higiénia hiánya, de a hüvely irrigálása is. A különféle gyógyszerek, legfőképpen az antibiotikumok is kiválthatnak ilyen reakciót. A szexuális úton történő fertőzésnek mindig ez a következménye. A hormonproblémák velejárója is lehet. A méhszájseb, endometriózis és méhnyakrák hasonló tünetekkel jár. A pszichés zavarok is okozhatják a rendellenes folyást. Fertőzést jelezhet, ha megváltozik a hüvelyi váladék Amennyiben valakinél megváltozik a váladék mennyisége, állaga, színe vagy szaga, akkor valószínű, hogy valamilyen fertőzés áll a hátterében. Ez lehet bakteriális vagy gombás. Ekkor a hüvely savas pH-ja eltolódik, így sokkal könnyebben megtelepednek és szaporodnak el a mikroorganizmusok, gyulladást okozva ezzel. A hüvelyi folyás ekkor sárgás és zöldes színű, állagát tekintve túrós vagy darabos, esetleg habos és bűzös. A probléma kísérő tünetei közt gyakran szerepel az égő vagy viszkető érzés, fájdalmas közösülés és alhasi fájdalom is.
Érdemes ilyen esetekben Lactobacillust tartalmazó hüvelykúpot alkalmazni megelőzésképp. Emellett elősegítheti a probléma kialakulását hormonhiány vagy akár cukorbetegség is, így ha valakinél visszatér a panasz, érdemes alaposabb vizsgálatokat is végezni. Akár meddőséget is okozhat A rendellenes folyás nemcsak kellemetlen, de igen veszélyes is. A felszálló fertőzés komoly szövődményeket, akár meddőséget is okozhat. A kezelés során fontos a mögöttes okok felkutatása is, hiszen ha az alapprobléma kezeletlenül marad, úgy a fertőzés újra és újra előjöhet, és krónikussá válhat. Ha pedig súlyos betegség okozza a panaszt, mint cukorbetegség vagy daganat, a mielőbbi terápia akár életmentő lehet. A kezelés a kiváltó okoktól függ. Az orvos gombaellenes és baktériumölő készítményeket, hüvelyflórapótló szereket és egyéb gyógyszeres kezelést, súlyosabb esetben műtétet javasolhat.
A hüvelyi folyás természetes jelenség, amely hozzájárul a hüvely egészségének megőrzéséhez. A váladék mennyisége és állaga a ciklus során normálisan is változik, bizonyos eltérésekkel azonban érdemes nőgyógyászhoz fordulni. A hüvely és a méhnyak mirigyei folyamatosan termelnek váladékot, amely kis mennyiségben folyamatosan távozik. Legfontosabb feladatai közé a hüvely nedvesen tartása, tisztítása tartozik, illetve a fertőzésekkel szembeni védelem: a benne található, hasznos baktériumok által létrehozott savas közeg ugyanis véd a káros mikroorganizmusok ellen. A váladék szagtalan, színe fehér, szinte átlátszó, állaga pedig nem darabos. Mennyiségét tekintve széles képet mutat: egyénenként változó, ráadásul több tényező is befolyásolja, például a ciklus (ovulációkor és a menstruáció közeledtével nagyobb mennyiség ürül), egyes pszichés tényezők, a várandósság (ekkor is bővebb folyás tapasztalható), valamint a szexuális izgalom. Mitől alakul ki bővebb folyás? A váladék mennyiségét tehát több tényező is befolyásolhatja, így a bővebb folyás nem feltétlenül utal kóros folyamatokra.