A héten Acerbi t várjuk orvosi vizsgálatra… Francesco Acerbi (US Sassuolo -> SS Lazio 10 millió euró, 5 évre írt alá) Távozóink: FELIPE ANDERSON (West Ham United 42 millió euro) A 25 éves játékosunk klub rekordnak számító összegért váltott, a díja 41, 5 millió fontra emelkedhet. Felipe Anderson 2013-ban a Santostól került a Lazióhoz, ahol 177 tétmérkőzésen 34 gólt szerzett és tagja volt a 2016-ban olimpiai aranyérmet nyert Brazil válogatottnak. A West Ham hetedik nyári igazolása, 4 éves megállapodást kötött. "A West Ham nagy hagyományokkal rendelkező klub, ahol nagyszerű játékosok játszottak, például Bobby Moore, Carlos Tevez és Di Canio" – mondta. "Nagyon boldog vagyok, hogy itt vagyok, egy álmom vált valóra "…Hát jó, ha így gondolja? :-)
Előre, budapesti srácok! – Beindult a szavazás a forradalmi induló dalszövegére – NullaHatEgy Kihagyás Legfeljebb néhány száz pályaműre számítottak, végül több mint 1500 érkezett az MTVA dalszövegírói pályázatára, amelyet a forradalom 60. évfordulójára hirdettek meg. A döntés innentől a közönség kezében van: a zsűri által kiválasztott legjobb 10 dalszövegre november 2-ig, szerda éjfélig lehet szavazni a -n. MAPET – A Petőfi Rádió és a Petőfi TV közös pályázata egy ötven éve született dallamra, az Avanti ragazzi di Budapest (Előre, budapesti srácok) című olasz dalhoz várt új, 1956 emlékére írt szövegeket. A szerzemény az egyik legnépszerűbb olasz futballklub, az SS Lazio elsőosztályú csapatának egyik indulója, amelyet szurkolói keménymagjuk évtizedek óta énekel hétről-hétre a stadionokban változatlan szöveggel. A győztes a beküldött több mint 1500 pályázat közül a zsűri által kiválasztott 10 pályaműből kerül ki. A dalt a Magyar Rádió stúdiójában rögzítik szimfonikus zenekar, énekkórus és szólóénekesek közreműködésével, s a Petőfi Rádió is játszani fogja.
SS Lazio 10 74–51 +23 70 EL–csoportkör 6. AC Milan 18 11 57–45 +12 63 EL–3. selejtezőkör 7. Internazionale Milano 19 14 72–49 62 8. Fiorentina 16 12 63–57 +6 60 9. Torino 13 71–66 +5 53 10. Sampdoria 49–55 −6 48 11. Cagliari Ú 55–76 −21 47 12. Sassuolo 58–63 −5 46 13. Udinese 17 47–56 −9 45 14. ChievoVerona 43–61 −18 43 15. Bologna 40–58 41 16. Genoa CFC 20 38–64 −26 36 17. Crotone Ú 22 34–58 −24 34 18. Empoli (K) 29–61 −32 32 Serie B 19. Palermo (K) 6 24 33–77 −44 20. Delfino Pescara Ú (K) 37–81 Utolsó frissítés: 2017. május 28. Forrás: A rangsorolás alapszabályai: 1. összpontszám, 2. egymás elleni eredmények összpontszáma, 3. egymás elleni eredmények gólkülönbsége, 4. egymás elleni eredmények szerzett góljainak száma, 5. gólkülönbség, 6. szerzett gólok száma.
Kezdetben inkább mezei futóversenyekkel foglalkoztak, két évvel később azonban már labdarúgó-egyesületként tartották őket számon. Az első igazi sikerüket 1937 -ben érték el, amikor szerződtették 1938-as világbajnokság egyik sztárját, Silvio Piolát, és az olasz bajnokság második helyén végeztek. Az 1960-as években többször is kiestek a Serie A -ból, de sikerült visszakerülniük a legfelsőbb osztályba. 1974 -ben olasz bajnokok lettek. A klub története botrányoktól sem mentes. Először egyik játékosuk tragikus körülmények között elhunyt az Egyesült Államokban, majd következett a totóbotrány. A csapat lecsúszott a másodosztályba, csaknem a harmadosztályba is, mert a 16. helyen végeztek. A klub 2000 -ben szerezte meg második bajnoki címét. A csapat szurkolótáborának a politika iránt érdeklődő, aktív tagjai, különösen az ultrák, erősen jobboldali nézeteket vallanak, szervezetileg is közel állnak az olasz szélsőjobboldali politikai pártokhoz és csoportosulásokhoz, így a Movimento Sociale Italiano – Destra Nazionale ( Olasz Szociális Mozgalom – Nemzeti Jobboldal) nevű párthoz.
Amerika ultimátumot adott - Küszöbön egy új hidegháború? Mint azt megírtuk korábban, az Egyesült Államok azzal fenyegetőzik, hogy ha Oroszország nem hagy fel azonnal - azaz hatvan napon belül - a tiltott, nukleáris fegyverek gyártásával, akkor Washington kilép az INF-egyezményből. Mondván, hogy azt a másik fél sem tartja be. 2018. 10. 27 476 az Atlanti Szövetség orosz agresszióval találta magát szemben Ukrajnában, és az oroszok újra meg újra fenyegetik a balti államokat, illetve az Oroszország perifériáján található többi országot. Ebben a helyzetben "Magyarország lett a gyenge láncszem a NATO-ban " – fogalmazott Thomas O. Melia. A központi ünnepségnek nemzetközileg a 2 legjelentősebb üzenete volt. Az egyik: betétdarab alatt az Avanti Ragazzi di Budapest kezdetű olasz neofasiszta induló szólt, ami mostanság az SS Lazio focicsapata szintén szélsőjobboldali szurkolóinak kedvence. Üzenet az európai politika jobbszélének. A másik: a magyar állam központi ünnepségén látta jónak Orbán súlyt adni egy kárpátaljai szónok (Orosz Ildikó, a beregszászi főiskola rektora) azon véleményének, hogy a helyi magyarok állítólagos megfélemlítésével, üldözésével, kollektív jogainak elvételével Ukrajna felmondta az 1992-es, még az Antall-kormány alatt, de a kormánypárti képviselők jelentős részének tiltakozása mellett, az ellenzék támogatásával elfogadott ukrán-magyar alapszerződést.
Az SS Lazio (teljes nevén Società Sportiva Lazio) egy Olaszországban, Rómában székelő sportegyesület rövidítése. Gyakran egyszerűen Lazio néven emlegetik. Székhelye Róma, Lazio tartományban, innen a neve is. A legnagyobb európai sportegyesületek egyike, 37 sportággal, többek közt krikett, kosárlabda, ejtőernyőzés. [1] A legfontosabb sportága a férfi labdarúgás. Fő riválisa az AS Roma. Jobboldali szellemű csapat, ezért is a kiélezett küzdelem a Romával, mert az inkább " balos ". Sok híres focista fordult itt meg ( Nedved, Crespo, Stankovic, Vieri), de őket később gazdagabb klubok elvitték. Két alkalommal, 1974 és 2000 évben volt Serie A bajnok. Hétszer nyert Olasz Kupát. 1937 -ben legendás meccset játszott az FTC -vel, ahol 4:2 arányban vereséget szenvedett. Hírhedt szurkoló tábora van, amelyik Irriducibili névre hallgatott. Jelenlegi kapitányuk Senad Lulic. Legendás csapatkapitánya di Canio volt. Története [ szerkesztés] A sportegyesületet Societá Podistica Lazio néven 1900 -ban alapították, első vezetője Luigi Bigiarelli volt.
Vagy ha – mint az még valószínűbb – nem éppen a politikai kabinet volt az, aki beleíratta. A híresztelések makacsul tartják magukat évek óta, hogy Vlagyimir Putyin többször felajánlotta már Orbánnak, hogy csatolja el Kárpátalját. Tkp. egy másik ország területét osztogatta, mint anno Hitler. Továbbá az indoklás is hasonló volt, mint a náci diktátoré Csehszlovákia feldarabolásakor, 1938-ban: az etnikai kisebbség védelme. Ugyanerre hivatkozva vonul be amúgy Horthy hadserege is a Délvidékre 1941-ben: a náciknak – ahogy most Putyinnak – érdekében állt egy apróbb konccal megosztani a felelősséget az általuk megtámadott ország feldarabolásáért. (De lásd még az 1939-ben Hitler és Sztálin között kötött paktumot Lengyelország felosztásáról. ) Orbán eddig ellenállt Putyin ajánlatának, amibe amúgy az ukrán állam se mehet bele, és ami ellen az Egyesült Államok akár katonailag is készen áll fellépni. Hogy most mi vitte rá a magyar autokratát erre a lépésre, egyelőre még találgatni se nagyon lehet. (Nyár elején már történt erre utalás, amikor a kormány félhivatalos lapjában Raffay Ernő az elcsatolt területek orosz segítséggel történő visszafoglalását szorgalmazta.
2020. 02. 23. 15:08 Frissítve: 2020. 17:15
Ez egy új versszakokkal kiegészült, részben átírt szövegű változat volt. Az album címe: Giovani D'Europa. A lemez félreérthetetlen mozgalmi romantikával viszonyult a "Salò-i Köztársaság", Mussolini bábkormánya felé. A dal újra megjelenése óta ez a változat vált elfogadottá, véglegessé, ez szólalt meg évekkel később, a kilencvenes évektől (a mai napig is) a Stadio Olimpico Curva Nordja, a Lazio ultrái felől. Kialakult a lövészárkok Itáliája Az olasz közgondolkodásban a fasizmust a második világháborút megelőző, és az azt követő kommunista fenyegetés, az "Új fejedelemtől" való félelem t artotta életben. Erre természetesen ráerősített a 60'-as és 70'-es évek destruktív, gyilkos káosza, ami Aldo Moro kereszténydemokrata miniszterelnök elrablásával, meggyilkolásáva l csúcsosodott ki. A két politikai oldal a városállami tradícióknak megfelelően jól elhatárolódhatott egymástól, az átjárhatóság megszűnt, kiéleződtek az ellentétek. A nyolcvanas évektől megerősödő (Angliából átszivárgó) ultramozgalmak, amelyek a szenvedélyen túl politikát is vittek a stadionokba, tovább terhelték az elhatárolódást, a feszültséget.