Ez annak a jele, hogy ez az apró kis szennyeződés bizony már elkezdett egybeépülni a lakkal. Ilyen esetben kötelező polírozni is, hiszen ezeket a gombostű fejnyi lakkhibákat el kell tüntetni. Itt már polírozás után a Mégane. Ilyenkor mindenképp ajánlott új védőréteget is felvinni a fényezésre A képeken látható autóról végül Dual-Action polír technológiát alkalmazva távolították el a kb 2 hetes fanedvet - ehhez persze egy speciális, kétirányú és véletlenszerűen változó mozgást végző polírgép szükséges. Nem mellesleg érdemes megjegyezni, hogy nemcsak a fák képesek nedvükkel teleszórni féltett kincseinket. Hasonló problémát okoz, ha valaki rendszeresen vasút mellett vagy villamosvonal közelében parkol. Ugyanis a felsővezeték és a pálya is képes apró – mikronnyi – port kibocsátani magából, mely aztán az autók fényezett felületén landolva kézfejjel, ujjakkal is érezhető érdes elváltozást okoz. Természetesen egy felkészült autókozmetika azt is képes orvosolni. Már amennyiben olyan szerencsések vagyunk, hogy ezek a legnagyobb hibák autónkon.
Negyedórát maradnánk életben Szibéria lakói nyilvánvalóan hozzá vannak szokva a számunkra már extrémnek számító hideghez, és mind ruházatukban, mind szokásaikban alkalmazkodnak. Mínusz 67 fokban viszont számukra is egyetlen nyerő stratégia létezik: fűtött helyiségben maradni. Ez a hideg már túl van azon, amit ember akár a legjobb ruházatban is hosszabb távon képes kibírni. Nyilvánvalóan nem életszerű, hogy egy januári reggelen valaki Budapesten lemegy kutyát sétáltatni, a következő percben pedig Jakútföldön találja magát, de azért eljátszottunk a gondolattal, és feltettük a kérdést szakértőnknek: mi lenne, ha? A kutyasétáltatást pedig azért választottuk, mert olyankor jobban felöltözünk, mint ha csak munkába indulnánk. Ilyen öltözetben az ember kevesebb mint 15 perc alatt fájdalomig fagy. Először a végtagok fáznak, majd fájni kezdenek, végül elfagynak úgy, hogy nem érezzük őket. Minden lépés kínszenvedéssé, a mozgás görcsössé válik, majd az illető teljesen mozgásképtelenné válik, és azzal vége.
Nemcsak hogy szégyellik magukat, hanem gyakran erős bűntudat is gyötri őket. Felelősnek érzik magukat a történtekért, hogy képtelenek voltak leállítani az eseményeket. A bűntudat akkor a legerősebb, ha az áldozat ismerte az elkövetőt. A szégyenérzet amiatt is fokozódik, mert a társadalom erősen áldozathibáztató attitűddel rendelkezik, és az első kérdések között szokott lenni, hogy "de miért hagytad? ". Sajnos gyakori, hogy az áldozatok bezárkóznak, sokáig senkinek nem mesélnek arról, min mentek keresztül. Mivel óriási bizalomvesztéssel is jár egy erőszak átélése, nehezen fognak újra hinni abban, hogy bárkire is számíthatnak. Ha valakit megerőszakolnak, az azt is jelenti, hogy kivették a kontrollt a kezéből, hiszen olyasmi történt vele, amibe ő nem egyezett bele. Emiatt tehetetlenséget élhet meg, sok esetben depressziót vagy depresszió közeli állapotot, szorongást. Sokan számolnak be undor érzéséről maguk felé, "mocskosnak" érzik magukat amiatt, ami velük történt. A szexuális erőszak nagyon komoly pszichés trauma az összes olyan jellemzővel, ami egy trauma utáni helyzetet, úgynevezett poszttraumás állapotot kísér.