Miben különbözik ez a munkakör a digital matte paintertől vagy a texture artisttól, ami szintén voltál már? Az environment artistnak az a feladata, hogy fiktív helyszíneket hozzon létre, vagy olyan valóságban is létező környezetet, ahol valamilyen okból nem lehet, vagy túl drága lenne forgatni. Ez egyes esetekben egy digitálisan festett háttér, ami hasonló a '90-es évekig használt matte paintingekhez. Manapság azonban egyre inkább teljesen 3D helyszíneket hozunk létre, ahol szabadon lehet vándorolni egy virtuális kamerával. Aki még soha nem találkozott hasonlóval, annak úgy tudnám ezt elmagyarázni, hogy olyan, mint egy makett, amit modellezés után textúrázunk, festünk, bevilágítunk. Így szoktad elmagyarázni a munkádat a 60 feletti korosztálynak is? Ha idősebb rokonoknak kell elmagyaráznom, mivel foglalkoztam, a magyarázat leginkább kimerül abban, hogy megemlítem: dolgoztam egy adott a jeleneten vagy filmen. Ha megpróbálom részletesen mesélni, hogy mit is csináltam pontosan, általában értetlen arcokat látok.
Gesztesi Károly sírhelyére még nem készült el a síremlék, és a jelenlegi állapotában sem gondozzák rendszeresen. Erről számolt be Molnár Anikó, miután Budakalászon ellátogatott az elhunyt színész sírjához. Vitt virágot és mécsest, és a régi, elszáradt növényeket kidobta. Ám Gesztesi volt feleségének ez nem tetszett és feljelentette. Molnár Anikó a Facebookon írta meg, hogy mit gondol az esetről: "Igaza van az exnek! Jó volt az úgy, jó volt az a félbevágott petpalack! És az a 3 muskátli egy mécsessel, valóban felháborító! És igen, ha már tiszteletünket tettük egy sírnál virággal és mécsessel, egy szétrohadt virágot leszedtünk róla, hogy ne rondítsa az összképet, naná, hogy fel kell jelenteni! hirdetés Hajrá, hisz majdnem embert öltünk, akkora a vétkünk! Így legyél jófej, így segíts, így tegyél bármi jót is ebben az [email protected] lelkületű országban, úgyis te jössz ki szarul belőle! Öregasszonyok írogatnak nekem, hogy el kellene törni a kezem, hogy fel kellene pofozni, hogy agyhalott ribanc vagyok és még sorolhatnám, mert virágot és mécsest vittünk egy sírra és ha már ott voltunk, leszedtük a sírról a gazt, hogy szép legyen... Igaza van az exnek, futás a rendőrségre! "
Kiss Balázs 2002-ben még a Hídember logóanimációit bütykölte, a Weta Digitalnál olyan sikerfilmek CGI-jelenetein dolgozott, mint a King Kong, a Prometheus, az Avatar, A hobbit-trilógia és A majmok bolygója: Forradalom. Keresztes Dániel pedig a Pannónia rajzfilmstúdióból küzdötte fel magát a Weta stúdióig, ahol A hobbit trilógia mellett szintén A majmok bolygója: Forradalmon dolgozott.
Dusky, a border collienk, így újra megkapta a nagytestvér szerepet, annak minden pozitív és negatív momentumával. A rókák szeretik feszegetni a határait, harapdálják, húzzák a fülét, ilyen esetekben egy bizonyos szintig tűr, majd finoman rájuk mordul, ha pedig ez sem segít, inkább elvonul. Myra és Rusty, a két róka kölyökkorában A mondás szerint a rókák könnyen túljárnak az ember eszén. Neked ráadásul kettő is van. Könnyen taníthatóak? Mennyire szófogadóak? A szófogadás talán a legtávolabb álló tulajdonságuk. Öntörvényűek, makacsok, nem lehet őket irányítani, se kordában tartani. A pozitív megerősítés az egyedüli eszköz, mellyel motiválni tudjuk őket. Imádnak elcsenni dolgokat, imádnak rágni, ásni, kaparni. Hallgatnak a nevükre, tudják az "ül" parancsszót, de akkor amikor ők akarják. Ez számunkra nem jelent problémát. Elfogadtuk őket így, és nem szeretnénk semmit sem megváltoztatni rajtuk! Milyen a viszonyuk egymással? Házsártos házaspárhoz tudnám őket hasonlítani. Imádják egymást, ez kétségtelen, de rengeteget civakodnak, verekednek.
Csomor Adrienn's csoportjai Profil infók Foglalkozás: sminkes Publikus e-mail cím: Telefonszám (publikus lesz! ): 0620/36-26-766 Weboldal/Portfólió/Adatlap: Magamról bővebben (szakmai tapasztalat, referenciák, stb. ): 2004 óta foglalkozom a sminkeléssel. Tanulmányaimat Tombor Sacinál kezdtem, majd a szakma fortélyait Horacsek Ágitól tanulhattam meg. Úgy gondolom az elhivatottság a sminkelés iránt, a függőség és a munkamánia rám is átragadt. Jó, ha az embernek olyan munkája van, amit szeret. Néhány referencia: Dívák estéje, Gödöllő (Konsánszky, Makány, Márton-Végső divatbemutató) 30 éves a Sió divatbemutató, WAM Design Felina divatbemutató, Triumph divatbemutató, Léber Barbara divatbemutató, Zserbó Bencsik Andrea divatbemutató, Merlin Miss Balaton 2008 Miss Hungary 2007 Viva spotok TV2 Lefthand reklámfilm Cora hűségkártya katalógus Warp Zone katalógus számos katalógusfotózás, videóklippek... Milyen munkákat vállalsz? "Bármit, ami a sminkkel kapcsolatban áll. " divat, fotó, film, kifutó, reklám, rendezvény, esküvő, magánszemélyek sminkje, sminktanácsadás stb.
2016. május 06., 12:45 "Hálásak vagyunk nekik, hiszen minden napunkat bearanyozzák. " - A két virgonc róka, Myra és Rusty gazdijával, Szigetvári Alexandrával beszélgettünk. Misztikus fotózás szelidített rókákkal című korábbi cikkünkben egy nem mindennapi fotózásról számoltunk be Nektek. Most megismerhetitek Alexandrát, aki arról is mesélt nekünk, milyen az élet két, minden lében kanál rókával. Régóta foglalkozol rókákkal? A rókaszerelem tavaly tavasszal kezdődött, mikor a sors egy teljesen új és váratlan dolog elé állított; egy árván maradt rókakölyök került a gondozásunk alá. Fél évig neveltük Rókit, majd úgy döntött, hogy visszatér a természetes élőhelyére, az erdőbe. Dusky, Myra és Rusty Fotó: Szigetvári Alexandra Mikor lépett be az életedbe Myra és Rusty? Hogyan fogadta őket Dusky? A Rókival töltött fél év meghatározó időszaka lett az életünknek, és elvesztése világossá tette, hogy róka nélkül nem tudunk élni, így került hozzánk idén tavasszal Myra és Rusty egy vadmentő segítségével.
Ezenfelül pedig a Marvel és a Lucasfilm ugyanúgy a Disney része. Már majdnem tíz éve vagy benne a filmiparban. Mi volt az a filmélmény, ami után elhatároztad, hogy te is ilyen látványos effekteket akarsz csinálni? Azt hiszem, nagy hatással volt rám, amikor gyerekkoromban apukámmal megnéztük a Birodalom visszavágot. Sokáig kizárólag csak a rajzolás meg festés érdekelt, ezért a rajztanári diploma után a Képzőművészeti Egyetemet is elvégeztem. Azt gondolom, hogy fontos a jó iskola, de semmi nem helyettesítheti az elszántságot. Ha az ember elég elszánt és sokat gyakorol, az meghozza a gyümölcsét. Te például 2007-ben bekerültél a Macskafogó 2 csapatába. Az egyetem befejeztével egy volt rajztanáromnak köszönhetően rajzfilmháttereket kezdtem festeni. A Macskafogó 2 volt a második projekt, amiben részt vettem, nagyon élveztem. Macskafogó 2. A sátán macskája Rá néhány évvel egy internetes versenyen a demóanyagom bekerült a legjobbak közé, és nem sokkal később kaptam egy állásajánlatot a Double Negative-tól.
A dominancia kérdése a mai napig tisztázatlan, ugyanis Myra karakán, erős személyiség, aki nem hagyja, hogy elnyomják. Egyszerre áldás és átok a két róka, de hálásak vagyunk nekik, hiszen minden napunkat bearanyozzák. Myra és Rusty imádják egymást Mennyiben más rókákkal együtt élni? Gondolok itt a nevelésre, a mindennapos tevékenységekre... Azt gondolom, hogy sem természetükben, sem nevelésükben nem össze-hasonlíthatók a kutyákkal. Szerintem a különbség arra vezethető vissza, hogy a kutyák falkában éltek, így tudjuk náluk azokat a sémákat alkalmazni, ami egy hierarchikus rendszerre épül, így jó esetben a gazda a falkavezér, akire az eb hallgat. A rókák mondhatni magányos vadászok, a saját maguk urai, nem parancsol nekik senki, így nehéz a nevelésük is. A kulcs úgy gondolom a türelem. Értékelni kell azt, amit kapunk tőlük, és nem szabad rájuk erőltetni azt, amire nem nyitottak. Figyelni kell arra, hogy ne szorítsuk őket sarokba, és törekedjünk arra, hogy megértsük a testbeszédüket, illetve a hangjelzéseiket.
Az adminisztrátorok munkája Lapvédelem Szerkesztés Lapok védelme és a védelem feloldása. A kezdőlap bizonyos részei és a védett lapok szerkesztése. Mivel a kezdőlap az egyik legkézenfekvőbb célpont a vandálok számára, ennek szerkesztése közvetlenül nem lehetséges; a változtatási kérelmeket a vitalapján lehet jelezni. Blokkolás és engedélyezés Szerkesztés Az adminisztrátorok blokkolni tudnak a IP-címeket, -címtartományokat, szerkesztőket; adott ideig vagy visszavonásig; valamint ezt vissza is tudják vonni. A blokkolt címeket a blokklista mutatja. A blokkolások gyakran a közösség általi kitiltások eredményei. A kitiltásról a kitiltási irányelvek szólnak, hogy a kitiltás mikor helyénvaló és mikor nem.
Mindig mindenhol leszögezem, hogy nem célom a rókatartás népszerűsítése, sőt! Ezért általában a negatív dolgaikkal szoktam kezdeni, hisz, ha valaki tényleg szeretne rókát, fontos, hogy tudja, hogy mire számíthat, ne érje őt a későbbiekben meglepetés. De egyelőre nincs olyan vállalkozó szellemű, aki komolyabban a segítségemet kérte volna ez ügyben. Rusty, a róka is nemet mond a szőrmére Mit szólnak a házi rókákhoz a hozzátok látogató vendégek? Az otthonunkban döntően a barátainkat, közeli ismerőseinket szoktuk fogadni. Ők egybehangzóan nagyon élvezik a rókákkal való találkozást. Eleinte mindenkivel bizalmatlanok és tartózkodóak, de egy kis idő után megengedik a simit, illetve a kézből etetést is. A szocializáció és a szelídítés szempontjából pedig elengedhetetlennek tartom az efféle ingereket. Alexandra és Myra Fotó: Kapaló Éva Első alkalommal vállaltatok fotózást a természetben? Nem kellett attól tartani, hogy Myra esetleg felfedezőútra indul az erdőben? Nem ez volt az első szabadtéri fotózásunk, ennek ellenére az izgalom most is főszerepet kapott.