A Magyar Országgyűlés a határon túli magyarok nemzetpolgárságról és a "Szülőföld" - programcsomag létrehozásáról szóló határozati javaslatot tárgyalja. A vitában a kormány és a parlamenti pártok képviselői mellett felszólalnak a határon túli magyar érdekvédelmi szervezetek vezető tisztségviselői is. A Duna Televízió élőben közvetíti a parlamenti eseményeket. Stáblista: Szerkeszd te is a! Ha hiányosságot találsz, vagy valamihez van valamilyen érdekes hozzászólásod, írd meg nekünk! Küldés Figyelem: A beküldött észrevételeket a szerkesztőink értékelik, csak azok a javasolt változtatások valósulhatnak meg, amik jóváhagyást kapnak. Kérjük, forrásmegjelöléssel támaszd alá a leírtakat!
Szél Bernadett ugyanakkor, ha lehet még élesebben hívta fel a helyzet abszurditására a figyelmet. Amikor ő beszélt, a kormánypárt és kormányzat részéről csupán négy ember volt jelen az ülésteremben este kilenckor. Kiemelte: Miközben túlóráztatnák a magyarokat, ők viszont nem hajlandóak túlórázni. Hosszas, emelt hangú felszólításba került Szélnek az is, hogy a beterjesztő Kósa Lajos egyáltalán rá figyeljen, ne pedig számítógépébe mélyedjen. Leszögezte, a törvényjavaslat lényege az, hogy miközben a család fontosságára a Fidesz-KDNP folyamatosan felhívja a figyelmet, a mostani, multikat kiszolgáló törvénytervezet még a szombatot is elveszi a legtöbb családtól, a szabadidő megnyirbálásával pedig fáradt, kizsigerelt emberek tömkelegévé változtatja a magyarokat. Volner János, volt jobbikos képviselő, egyetértve Szél Bernadettel, egyenesen úgy fogalmazott: A kommunista szombat után most jön a kapitalista vasárnap. Az ellenzéki képviselők közül többen az Alkotmánybírósághoz, a köztársasági elnökhöz és az alapvető jogok biztosához utalnák a rabszolgatörvény tervezetét, úgy látván, hogy ezeknek a kontrolloknak mindenképpen el kellene azt vetniük.
Egységes mérce és egyenlő elbánás nélkül meggyőződésem, hogy EZ AZ ELJÁRÁS CSAK POLITIKAI CÉLOKAT SZOLGÁL. (Közlemény)
Fontos változás, hogy ingyenes lesz a 4. sz. főútnak Budapest felől a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérig tartó, néhány száz méteres szakaszának használata is. Az M86 autóút szombathelyi és a 61. főút kaposvári szakaszai esetében a csatlakozó gyorsfogalmi kapcsolatok megépítéséig felfüggesztik a díjszedést. A végleges hálózati kiterjesztést a korábbiakhoz hasonlóan országos és megyei térképeken is bemutatják majd. A kormány eltörli a szolgáltatási díjat Fónagy János kiemelte, a kormány eltörli az 1470 forintos szolgáltatási díjat a megyei matricák bevezetésével összefüggő ügyekben. Azok tehát, akik januárban jogosultság nélkül hajtottak díjköteles szakaszokra, nemcsak a pótdíj alól mentesülnek, ha február végéig éves matricát vesznek, hanem az egyéb esetekben szokásos szolgáltatási díjat sem kell megfizetniük. Az államtitkár kitért arra is, keresik annak lehetőségét, hogy az ezzel kapcsolatos ügyintézést a NÚSZ ügyfélszolgálati irodáinak felkeresésénél kényelmesebben, pl. postai úton is meg lehessen oldani.
Fotó: Sógor Csaba – Facebook Magyarország pellengérre állítása csak politikai alapú támadásként értékelhető. A mai magyarországi vita alapjául szolgáló Sargentini-jelentés számos politikai alapú helyzetértékelést tartalmaz, ami egy politikai testülettől tulajdonképpen nem meglepő, ez azonban nem mentség arra a rengeteg valótlanságra és ténybeli tévedésre, ami a szövegben található. Azok, akik ismerik a magyarországi polit ikai élet mindennapjait, ezt a vitát látva minden bizonnyal azt a következtetést vonják le, hogy az egész Európai Parlamentet minősíti egy ilyen színvonalú jelentés elkészülte. Ami pedig az eljárást illeti, sokkal szerencsésebb lenne azonos szempontok és azonos mérce alapján megvizsgálni az összes tagállamban az alapértékek, az emberi jogok, a kisebbségek jogainak érvényesülését, mert ez a fajta pellengérre állítás csak politikai alapú támadásként értékelhető. Ha nem politikai alapú támadás lenne, akkor meg kellene vizsgálnunk a kisebbségek jogainak érvényesülését Franciaországban, a választási rendszer aránytalanságait az Egyesült Királyságban, a vallásszabadság érvényesülését Görögországban, a véleménynyilvánítás szabadságát Spanyolországban vagy az igazságszolgáltatás – politikától és a titkosszolgálatoktól való – függetlenségét Romániában!
2014. január 22. 16:55 Nincs kiegyezés Kijevben: nem fogadták el az ellenzéki vezetők Viktor Janukovics elnök ajánlatát, tovább folynak a harcok. Szükségállapot jöhet, a keleti országrészen brutálisan próbálják elfojtani a kezdődő tüntetéseket. Élő videó a Majdanról és percről percre a hírekről a Mandineren.
Ezzel az M1 Fejér megyei és az M7 Veszprém megyei szakaszai a szomszédos megyékre érvényes matricákkal használhatók, a Budapest és Győr vagy Siófok között rendszeresen közlekedőknek négy helyett elegendő három megyei matricát váltaniuk. A Bács-Kiskun megyei matricával igénybe vehető hálózat így 40 kilométerrel, 85 százalékkal, a Borsod, Csongrád, Hajdú-Bihar, Heves megyei matricával igénybe vehető hálózat 25-30 kilométerrel, átlagosan 40 százalékkal nő. A továbbiakban Fejér megyei matricával elérhető lesz Tatabánya, csongrádival Kiskunfélegyháza, vagy hajdú-biharival Nyíregyháza és Tiszaújváros. Az államtitkár hozzátette, a bővítés egyfajta megoldást jelenthetne az M8 és M9 Duna-hídjainak problémájára is, azonban a kormány úgy határozott, hogy ezt a kérdést külön vizsgálja és kezeli. Ingyenes lesz a reptérre vezető útszakasz A kabinet döntött továbbá arról is, hogy a Megyeri-híd mintájára a dunaújvárosi és szekszárdi autópálya-hidak használatát is díjmentessé teszi, a Pentele- és Szent László-hidakra tehát a továbbiakban nem kell egyetlen matrica sem.