"Mi, szülők nem kaptunk tájékoztatást senkitől az egész balesetről. Ha a gyerekem nem tud véletlenül felhívni egy másik gyerek telefonjáról, talán még most is a hétvégi alvással tölteném az időmet! Egyik szülőt sem értesítette semmilyen hatóság, konzulátus, erőszakszervezet, orvos, iskola arról, h mi történt! Egy másik szülőt én értesítettem hajnal 4-kor" - írta olvasónk. A baleset körülményeiről annyit tudni, hogy éjfél körül a sofőr elvesztette az uralmat a jármű fölött, nekicsapódott a szalagkorlátnak, majd nekiütközött egy autópályahíd-pillérnek. Ezt követően nagyon hamar tűz ütött ki a busz belterében, sűrű fullasztó füst lepte el a járművet. Emiatt nem tudták elhagyni a buszt időben a halálos áldozatok. Olasz médiajelentések szerint a busz kerekeivel lehetett valamiféle probléma, egy kamionos állítólag már 30 kilométerrel a baleset előtt észrevette, hogy valami nincs rendben. A diákok közül sokan az ablakokat kitörve menekültek meg, egy testnevelő tanár pedig sokakakt kimentette a buszból a jelentések szerint.
Ezzel párhuzamosan az Országos Mentőszolgálat szakértői csoportja is a helyszínre indult, itthon és Veronában is válságközpontot fognak felállítani. Az majd a helyszínen fog kiderülni, hogy kit és hogyan tudnak majd hazaszállítani. A külügyminisztérium azt is közölte: igyekszik minden információt megadni a szülőknek, de még nincs a busz minden utasáról névre szóló információjuk, ezeket igyekeznek megszerezni. Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.
2017. január 21. Gyertyagyújtással emlékeztek a veronai buszbaleset áldozataira a Szinyei Merse Pál Gimnázium előtt Fotó: Marjai János / MTI Mécsest gyújt egy megemlékező az éjjeli buszbaleset áldozatainak emlékére a VI. kerületi Szinyei Merse Pál Gimnázium előtt. Az iskola diákjait szállító, Franciaországból hazafelé tartó busz az észak-olaszországi A4-es autópályán egy veronai csomópontnál szenvedett balesetet. 16 középiskolás diák halt meg, 26-an megsérültek. Orbán Viktor hétfőre nemzeti gyásznapot rendelt el. Orbán nemzeti gyásznapot rendelt el a veronai buszbaleset miatt Hétfőn lesz. Csak azokról a diákokról tudni biztosat, akik épségben kimenekültek a buszból A hős tornatanárral együtt utazott a családja is, de róluk nem tudni, hogy sikerült-e kijutniuk. A Szinyei Gimnáziumnál azoknak a neveit olvasták fel, akikről biztosan tudni, hogy jól vannak. Fekete zászlókkal és mécsesekkel gyászolja a buszbalesetben meghalt diákjait a Szinyei Gimnázium Megemlékezést szerveztek az iskola elé.
Az olasz hatóságok 16-nál több halottról beszélnek, tehát az áldozatok száma még növekedhet. Ezen a számon kaphatnak információkat a hozzátartozók A milánói főkonzul ügyeleti számán érdeklődhetnek a diákok hozzátartozói, amely a következő: 0039-339-62-19-517 Két olvasónk is azt írta, hogy a budapesti Szinyei Merse Pál gimnázium sítáborának csoportja utazott a buszon. Egyiküknek a testvére, a másik olvasónknak a lánya ült a buszon, és mindketten azt írták, hogy a hozzátartozójuk a túlélők között van. 14 Galéria: Az olaszországi busztragédia képei Fotó: Claudio Martinelli / AFP "A baleset után a húgom hívott egy utastársa telefonjáról, mindenük a buszon maradt, ő például mezítláb üldögél a veronai rendőrségen" – írta olvasónk. A Szinyei Merse Pál Gimnázium igazgatója az MTI-nek azt mondta, az iskola harminchat diákja mellett volt tanulók, három tanár, valamint egyikük családja utazott a buszon. A szülők nem kaptak tájékoztatást Olvasónk szerint a gimanzisták szülei nem kaptak tájékoztatást senkitől a balesetről, csak gyerekeik hívták fel őket az éjjel.
Az oldalról kivezető linkeken elérhető tartalmakért a semmilyen felelősséget nem vállal.
Egy hete írtunk a Szinyei Gimnázium esti tagozatára járó húsz diák kálváriájáról, akiknek egy túlbuzgó érettségi biztos és egy megszorítóan értelmezett törvényhely miatt a sikeres szóbeli után megsemmisítették az összes tárgyból letett érettségi eredményeit. A diákok fellebbeztek és reménykedtek, hogy a másodfokon eljáró kormányhivatal június 24-ig elbírálja kérelmeiket - de nem így lett. Ha igazat is ad nekik a hatóság, idén már biztos nem tanulhatnak tovább, sőt, a szigorodó felvételi szabályok miatt többen már később sem. Gyakorlatilag már biztosra vehető, hogy elestek az idei felvételi lehetőségétől azok a budapesti Szinyei Gimnázium esti tagozatán végzett diákok, akiknek érettségijét az Oktatási Hivatal egy túlbuzgó delegáltjának kezdeményezésére a sikeres és szabálytalanságtól mentes vizsgák után, július közepén megsemmisítették. Bár a döntésről csak a bizonyítványosztáskor értesülő diákok egytől egyig megfellebbezték az érettségi vizsgabizottság határozatát, az ügyben illetékes Fővárosi Kormányhivatal kacifántos nevű, építésügyi és örökségvédelmi, hatósági, oktatási és törvényességi felügyeleti főosztálya július 23-ig nem bírálta el a kérelmeiket, ami egyet jelent azzal, hogy idén már nem kerülhetnek be a választott felsőoktatási intézményekbe, a pontszámításhoz szükséges érettségi eredményeket ehhez ugyanis legkésőbb a ponthatár-húzást megelőző napig, vagyis 23-a éjfélig fel kellett volna tölteni a rendszerébe.
Az összesen húsz végzős vizsgaeredményeit, – mint megírtuk – arra hivatkozva semmisítette meg az érettségi vizsgabizottság, hogy nem teljesítették a vizsgára bocsátás feltételeit, mert bizonyos természettudományos tárgyakból hiányzott egy-egy érdemjegyük. Ez abból adódott, hogy a Szinyei esti tagozatára egy másik középiskolából átjelentkezett a tanulók korábbi iskoláikban eltérő évfolyamokon tanulták a kémia, biológia, fizika és földrajz tárgyakat. © MTI / Koszticsák Szilárd A Vörösmarty Gimnáziumból érkezett Gergely 9. -ben ott például nem tanult biológiát, ezért arról az évfolyamról nem volt érdemjegye. Amikor 10. után átjelentkezett a Szinyeibe, ez nem okozott problémát, mert az iskola pedagógiai programja és vizsgaszabályzata csak azokból a tárgyakból írta elő a különbözeti vizsgát és a hiányzó érdemjegy megszerzését, amelyekből a tanuló később érettségizni szeretne. Mivel Gergely ezt biológiából nem tervezte, fel sem vetődött, hogy a hiányzó érdemjegyből később probléma lehet, a 12. osztály végén így neki – és többi, hasonlóan járt társának is bejegyezték az év végi bizonyítványába, hogy "érettségit tehet".
A pólóban kimenekülő gyerekeknek olasz autósok segítettek, a szemtanúk szerint sokkoló látványt nyújtott a baleset. Az olasz híroldalak szerint az áldozatok között van egy kisgyerek is. Az olasz La Reppublica azt írja, a busz Franciaországból tartott Magyarország felé az A4-es autópályán, egy francia hegyvidéki üdülőhelyen járt a turistacsoport. Az Agi hírügynökség szerint a busz sofőrje is az áldozatok között van. A külügyminisztérium szóvivője reggel az M1-nek megerősítette, hogy egy budapesti gimnázium diákjai utaztak a buszon. Legutóbb 1999-ben történt hasonlóan súlyos magyar buszbaleset, akkor szintén januárban, az ausztriai Deutschlandsberg közelében egy kőszegi középiskola diákjait szállító turistabuszt járt szerencsétlenül, 18 ember halálát okozva. A milánói magyar konzul már a helyszínen van, a kórházakat keresi fel – három veronai intézménybe vitték a sérülteket –, és próbál minden segítséget megadni. Milánóból a külügy minden munkatársa Veronába utazik, a római konzul is oda tart, valamint két konzul Budapestről is útnak indult, hogy a szükséges segítséget megadja.