Az új gondolkodásnak köszönhetően a korábban jellemző 4-6 évente tervezett festés helyett a háztartások akár évente is belevágnak egy-egy kisebb-nagyobb felújításba. Sőt, az is gyakran előfordul, hogy csak egy helyiséget újítanak fel a lakáson belül, esetleg csupán némi dekorációs festéssel frissítik fel az egyes falfelületeket. Ahogy a nemzetközi színtéren, itthon is egyre inkább megfigyelhetők a divat és az otthonszépítés közötti párhuzamok. A ruhatárra jellemző változatosság, egyediség, színhasználat, valamint a divatkollekciók aktuális trendjei a lakberendezésre is hatással vannak – az otthonok belső kialakításában, így a falakon is megjelennek. Egyre növekvő törekvés mutatkozik tehát arra, hogy a felhasználó egyénisége a falfelületek színeiben, mintázatában is kiteljesedhessen. A felújítók körében töretlen népszerűségnek örvend a Poli-Farbe Platinum egyrétegű beltéri falfesték, hisz nem csepeg, egy rétegben is tökéletesen fed, ráadásul illatosított is. Felhasználóbarát terméktulajdonságai mellett erőssége a folyamatosan bővülő színeiben rejlik.
A rózsaszín, kék és sárga pasztellek is népszerűek maradnak – főként azon introvertált felújítók körében, akik szeretnének némi színt csempészni az otthoni hétköznapokba. Bármelyik megoldást is választjuk, fontos, hogy ha élénk színeket viszünk, bele otthonunkba gondolkodjunk komplex egészben! Ha a falak színeihez merészebben nyúlunk, vegyünk vissza a kiegészítők, lakástextilek és bútorok tónusaiból – így tartható meg az összhang. Élénk szín dekorációs szerepben. Tipp: Poli-Farbe Platinum gólyahír (G40) árnyalata: Hangulatos geometria A geometrikus minták rendkívül népszerűek az idei évben is, a falra festhető minták variációs lehetőségeinek csak a képzelet szab határt. Maszkolószalag segítségével változatos formákat alkothatunk: többek között csíkokat, háromszögeket, négyszögeket, de akár cikkcakk-, más néven chevron mintát is könnyűszerrel készíthetünk. Ilyen esetekben érdemes egy színtartományban vagy az egymással harmonizáló színek halmazában maradni. Ezzel a megoldással nemcsak játékot vihetünk az adott térbe, hanem az egy helyiségben lévő funkciókat is elválaszthatjuk (pl.
Természetes, meleg fénytől életteli színekben pompázik a környezet, a hideg fény a meleg színárnyalatokat gyengíti, ám a hideg színeket felerősíti. Ám a megfelelő színek kiválasztásánál talán a legmeghatározóbb – a fentebbiek szem előtt tartásával – egyéniségünk! Hisz otthonunk akkor a megfelelő számunkra, ha egyéniségünkhöz illő színek vesznek körül. A meleg színek: a sárga, narancs, rózsaszín, piros, vörös, bíbor – a nap, tûz, vér fogalmához kapcsolódnak, míg a hideg színek: a zöld és a kék – a vízhez, jéghez és a vegetációhoz köthetőek. A falfesték színének kiválasztása előtt ajánlott tájékozódni az egyes színek élettani hatásairól. Ebben segítünk pár gondolat erejéig: Fehér: ártatlanságot sugall, tisztaságot, eleganciát közvetít. Fényvisszaverő hatású Sárga: méregtelenítő, kedélyjavító, regeneráló, vitalizáló hatású. Enyhíti a depressziót. Falfestékként tágítja a teret. Tisztaságot árasztó fehér, meleg barnával Piros: serkentő, aktivitást, dinamizmust sugároz. Serkentő hatású. Óvatosan alkalmazzuk, nyugtalanító hatású lehet, ingerültté tehet.
Poli-Farbe Platinum Decor – betonhatás: A tudatosság jegyében: légtisztító beltéri falfesték Nem tudunk nem beszélni a Poli-Farbe 2016-ban bemutatott innovatív falfestékéről, a Poli-Farbe Inntaler Air Cleaner légtisztító beltéri falfestékről. Az új FORMASHIELDTM kötőanyag-technológiával készülő beltéri falfesték a különböző lakberendezési tárgyakból – préselt falapokból készült bútorokból, különböző kárpitokból, szőnyegekből, laminált padlókból – felszabaduló formaldehid molekulákat a levegőből megszűrve megköti, és ártalmatlan vízgőzzé alakítja át. A vízgőz természetes úton elpárolog, a körforgás eredményeként pedig tisztul a belső térben lévő levegő összetétele. A falfesték országszerte elérhető a szakkereskedésekben és a barkácsáruházakban. Poli-Farbe Inntaler Air Cleaner légtisztító beltéri falfesték: Enteriőrképek – Poli-Farbe festékgyár: Bővebb információk a termékekről: | |
Néhány évvel ezelőtt színes árnyalatokkal színezte az összes falat - erős árnyalatokat használtál, és így a színek valódi telítettségét érte el. És néhány év múlva valami passzívnak, unalmasnak, nem olyan erősnek és ösztönzőnek szeretne. Valami, ami világos és friss légkört igényel, ugyanakkor nincs általános változás és hatalmas erőfeszítés. Igen, nekünk van választ... Olvass tovább! Előfordul, hogy a világos, hangulatos lakás egyszerűen eredményeként a jól használható pasztell színek fal hozzon létre egy szép környezetben, és így elég igénytelen. A pasztell árnyalatokat egy gyengéd és szenvedélyes hatás jellemzi, ami azt az érzést is adja, hogy a lakást nagyon harmonikusnak tervezték. Ennek pasztell színek fal, javasoljuk az őszibarack - hangzik Mint dallamok, a gyöngyök - hangok Sárga - hangok és levendula - hangokat. Az alábbiakban néhány gyönyörű kombinációt mutatunk be pasztell falfestékek segítségével. Pastel Wall Colors - kék, menta vagy őszibarack
A lisztes üröm (L30) pasztellszürke az idei év egyik legnagyobb hazai sztárja. Tökéletes "felütés" a legkülönbözőbb stílusokhoz – a klasszikusabb enteriőrökben éppúgy jól mutat, mint a modern vonalvezetésű életterekben. Mivel ez az árnyalat pszichikailag és optikailag is "passzív", más színekkel való kombinációs lehetősége szinte végtelen. Világos tónusának köszönhetően bátran alkalmazható teljes helyiségek és azok mennyezeteinek festésére is. A szürkék popularitását egyedül talán a fehér tudja felülmúlni. A fehér képes a legtökéletesebb kapcsolatot létrehozni a folyamatos falfelület és az üveg nyitottsága között – épp ezért a helyiségeket optikailag tágító és magasító fehér leginkább a minimalista hangolású belső terek megkerülhetetlen kifejezőeszköze. Új földszín a Poli-Farbe Platinum vasvirág (V30) árnyalata: Nincs többé foltos fal! 2017-ben új kül- és beltartalommal jelentkezik a Poli-Farbe Platinum matt latexfesték, amely a ház bármely igénybe vett részén tökéletes védelmet nyújt a szennyeződések és a foltok ellen (zsír, olaj, kávé, vörösbor, ételszármazék).
Világunkban teret nyert a sokszínűség, a színek egymással való kombinációja az emberek öltözködésében, és a lakberendezésben egyaránt. Hódítanak a geometrikus alakzatokkal, melyek mozgalmassá teszik, elválasztják, megtörik a teret. Ám a fehér, és a szürke színek eleganciája úgy tűnik, sosem megy ki a divatból. Építkezés, felújítás során, lakóterünk otthonná formálásának útján hatalmas szerephez jutnak a színek, mind a falfesték, mind a berendezései tárgyak, bútorok, lámpák, kiegészítők kiválasztása alkalmával. Otthonunkkal szembeni elvárásaink igen magasak és sokrétűek. Legyen színes, elegáns és otthonos is. Tisztaságot, frissességet, az otthon melegét sugározza, békét, nyugalmat és jókedvet árasszon otthonunk. E nappaliban domináns szín a sárga A festék kiválasztásánál tartsuk szem előtt, hogy a pasztell színek nyugtató hatással vannak a lakókra, míg a markánsabb, élénk színek energiával töltenek fel. Mind e mellett a falfesték kiválasztásakor fontos szempont a otthonunk fekvése, a természetes és a mesterséges világítás, hisz a színek a fényhatástól függően másnak látszhatnak.