A jelenleg Magyarországgal és Lengyelországgal szemben folyó 7. cikk szerinti eljárás – amelynek első tanácsi meghallgatását tartják most – mellett olyan mechanizmusokkal akarják kiegészíteni az EU eszköztárát, amelyek már egy korai szakaszban jelzik, ha fennáll a veszélye annak, hogy a jogállamiság elve rendszerszinten sérül egy tagállamban. Az egyik a már említett belga-német javaslat, a másik pedig az Európai Bizottság által júliusban javasolt éves felülvizsgálat. Emellett az európai politikában évek óta gondolkoznak azon, hogy a jogállamiság kritériumait az uniós költségvetéshez kapcsolják. A következő hétéves ciklus során lehetőség is nyílna erre, ha a tagországok meg tudnának egyezni abban, pontosan milyen feltételekhez is kötnék az uniós támogatásokat. Az uniós döntéshozatalra jellemző módon hosszú idő alatt, sok tárgyalással lehet reformokat elfogadni, és a procedúrát tovább lassítja, hogy a jogállamiság politikailag érzékeny és ellentmondásos téma. Ennek megfelelően a hétfői tanácsülés után sem lehet megjósolni, hogy pontosan mi is fog történni.
A miniszter szerint az áldozatsegítés rendszere nem attól lesz jobb, ha politikai célokra és "játszmákra" használják fel a segítségre szorulókat, hiszen rajtuk "posztok, kommentek és üres frázisok pufogtatása nem segít". A tárca a jogrendszer és a jogalkalmazás tökéletesítéséért partnerségre hívta azokat, akikkel közös a célja, így egyebek mellett a családjogi civil munkacsoport ülésére mintegy hatvan szervezet kapott meghívót, hogy konstruktív javaslatokkal segítse a közös munkát. Varga Judit kitért arra: az áldozatsegítés rendszerének korszerűsítése nem csak Magyarországon került előtérbe, hiszen a bűncselekmények áldozatai jogainak védelmében az Európai Bizottság is új stratégiát fogadott el. Annak megvalósításában Magyarország partner lesz - mondta. Horváth Zoltán Baranya megyei kormánymegbízott közölte: az új, frekventált, könnyen elérhető helyszínen létrejött központban kiváló, felkészült, magas szakmai színvonalon dolgozó szakemberek várják a segítségre szorulókat. Őri László (Fidesz-KDNP), a Baranya Megyei Közgyűlés elnöke köszöntőjében kiemelte: Magyarországon az áldozatok segítése az elmúlt tíz évben sokat javult, a kormány elkötelezett a hathatós segítség megadása mellett.
Az európai uniós kapcsolatokért felelős Varga Judit tréningjére 6, 4 millió forintot, az üldözött keresztények megsegítéséért felelős Azbej Tristan edukálására 2, 5 millió forintot költött a Miniszterelnökség – írja az Átlátszó a Vácért Lokálpatrióta Egyesület önkormányzati képviselőjének adatigénylése nyomán Varga Judit tréningjét a PLANB Magyarország Kft. végezte: az öt alkalmas kommunikációs tréning keretében az államtitkár asszony tévéstúdiós környezetben és 2 újságíróval is gyakorolt. Azbej Tristan kommunikációs tréningjét a Clavis Consulting Kft. vállalta nettó 2, 25 millió forintért. A pénzért cserében Tristan 6 alkalommal kapott felkészítést újságírók bevonásával, valamint kidolgoztak neki egy személyes kommunikációs stratégiát is plusz 250 ezer forintért. A tavaly szeptember alapított Clavis Consulting Kft. tulajdonosa Törcsi Péter, a Fidesz-közeli Alapjogokért Központ kutatási igazgatója. Kiemelt kép: MTI / Kovács Tamás