A víz átlag mélysége 1, 7-1, 8 m, aljzata agyagos, egyenletes, itt-ott találhatók kisebb törések, akadók. A tó közepén 2 sávban szigetek váltakoznak a tó teljes hoszzában. A szigetek között középen mesterséges akadókat hoztak létre, és ez lett a tó kíméleti területe is, a halak legnagyobb örömére. A szigeteket fűzfákkal és külömböző növényekkel díszítették, így nagyon szép és esztétikus látványt nyújtanak a tó teljes hosszában. És most térjünk rá arra, ami minket a legjobban érdekel, milyen halakat is foghatunk? Nos, a tó a bojlis pecásokra szakosodott, ennek értelmében a fő hal természetesen a ponty. Méghozzá nem is akármekkorák. Már most számos 20 feletti ponty lakója van a víznek, de 10-20 kiló közöttiből nagyon sokat találunk. Amúrból pedíg 25 kg feletti a tórekord. A ponty mellett érdekes színfoltja a tónak a lénai- és vágótok is, amiből 15 kiló felettiekel is találkozhatunk. A pontyozás melett mindenképp érdemes ezeket a halakat is célba venni. A tokok igen harciasan védekeznek, hatalmas élményt jelent kifogásuk, a nagyobb méretűek igencsak igénybe veszik felszerelésünk erősségét.
Köszönettel és hálával tartozom azért, amit együtt megélhettünk, egy csoda volt! Nektek is köszönjük a sok aggódást, támogatást, a szép szavakat, a drukkolást, mindent! Fogtok még minket látni együtt, de a szerelmes filmünkben úgy tökéletes a happy end, ha tényleg vége ebben a formában. Aztán folytatjuk a következő résszel egy másfajta történetben. Addig is vár minket a happy end utáni nap, amit nem szokás megmutatni, pláne nem szeretnénk, szóval köszönet előre is a sajtónak és nektek is, ha egyelőre kíméletesek lesztek velünk és nem árasztotok el minket a kérdésekkel. Néha kicsit bele kell halni, hogy később mindenkinek a legjobb legyen. Három pötty a levélen és pontpontpont... Találkozunk még! Welcome back to Instagram. Sign in to check out what your friends, family & interests have been capturing & sharing around the world. Ugyanezt a két fotót osztotta meg Mesi is a saját Instagram-oldalán, ahol ő is megfogalmazta az érzéseit a szakítással kapcsolatban. < A cikk folytatódik a következő oldalon >