Az eladott új motorkerékpárok száma 54, 9 százalékkal nőtt, októberben 175 volt. Január-októberben 2797 új motorkerékpár került forgalomba, ami 31, 9 százalékos növekedés. Az MGE közleményében ugyanakkor jelezte, hogy a piac továbbra is gyenge. Az egyesület változatlanul úgy véli, hogy a helyzet javítása érdekében fontos lenne a robogó-azonosítás megoldása a közlekedési céllal használt motorok esetében. Az MGE jó hírként értékelte, hogy jövő évtől a motorkerékpárok regisztrációs adója a használati motorok esetében csökken, ami kedvező hatással lehet a piac fejlődésére. A tájékoztatása szerint a személygépkocsi márkák közül a legtöbbet Suzukiból adták el 2018 első tíz hónapjában a magyar piacon, összesen 16 387-et, a márka piaci részesedése 14, 18 százalék volt. Fordból 11 518, Skodából 10 338, Opelből 9345, Volkswagenből 8988 kelt el. Az előző év azonos időszakában szintén a Suzuki állt az élen 13, 22 százalékos piaci aránnyal. A második helyen változatlanul a Ford állt, a harmadik, illetve a negyedik helyet pedig az Opel, illetve a Skoda szerezte meg.
Az egyesület kitért arra is, hogy kiemelten kell foglalkozni a Magyarországra beáramló használt autók korösszetételével. A szervezet sürgeti a használt autók importjának mederbe terelését annak érdekében, hogy a fejlettebb országokban letett régebbi, nagyobb károsanyag-kibocsátású, különösen a régebbi dízelmotoros autók ne, vagy ne ilyen mértékben kerüljenek forgalomba Magyarországon. Az új nagyhaszonjárművekből 439 került forgalomba októberben, ami 29, 3 százalékkal kevesebb a tavalyinál. Az év eddigi részében összesen 5480 nagyhaszonjárművet helyeztek forgalomba, 14, 5 százalékkal többet, mint tavaly ugyanebben az időszakban. Az októberben forgalomba helyezett 97 autóbusz 120, 5 százalékkal több volt a tavaly októberinél. Az első 10 hónapban 543 új autóbusz állt forgalomba, ami 8, 6 százalékos növekedés az előző év azonos időszakához képest. A gépjárműimportőrök egyesülete szerint az autóbuszpiac kis mérete miatt mutat jelentős havi eltéréseket, az a fontos, hogy éves szinten növekedés legyen, mert a hazai buszpark nagyon idős.
Az urticariát az ajkak, fülek, szemhéj, gége, a tenyér és talpak, esetleg a nemi szervek ödémás duzzanata is kísérheti. Heveny csalánkiütést leggyakrabban ételek, vírusok, parazitafertőzések és gyógyszerek okoznak. A krónikus urticaria oka ritkán kideríthető, egyes esetekben epe- és májgyulladáshoz társuló jelenség, és a szérumbetegség tünete is lehet. Szénanátha A szénanátha tünetei szezonális ingadozást mutatnak: a tüneteket a pollenek, tavasszal a fák, nyáron a füvek és gyomok váltják ki. A gondozatlan kertekben, az elhanyagolt utak szélén és parkokban viruló vadkender, parlagfű, aggófű, és számos egyéb virágzó fa, bokor, gyom lehet felelős a tünetekért. A por és poratka egész évben tartó tüneteket idéz elő. A szénanáthára jellemző a vizes orrfolyás, orrdugulás, tüsszögés, kaparó torokfájdalom, rossz közérzet. Az orr nyálkahártyája vörös, duzzadt, melynek bőséges váladékozása figyelhető meg. A szénanáthához gyakran a szem irritációja is társul. Allergiás kötőhártya-gyulladás Az allergiás kötőhártya-gyulladás esetén a szem kötőhártyája belövellt, vörös, viszket, és a szem könnyezik.
A kerékpáros a helyi rendőrkapitánytól próbált engedélyt szerezni, aki ugyan nem tudta megindokolni, hogy miért nem hagyhatja el a várost Zichó – csak csoportok mozgására volt ekkor érvényben tilalom –, de megtiltotta neki az utazást. Annyit engedett meg neki, hogy a kórházból már kijárhatott a városba. "Ha ki akartam mozdulni, fel kellett hívnom egy rendőrt. Először azt hittem, hogy csak jelentenem kell, de kiderült, hogy ő jönne értem kocsival. Nem volt kedvem velük kocsikázni, de az is kiderült, hogy ez nem is működne, mert mindig elfoglalt volt a rendőr" – mondta Zichó. A tiltás ellenére aztán kijárt a városba, később viszont rászóltak, hogy ilyet ne csináljon. Sikerült neki összehozni egy találkozót a megyei legfelsőbb bíróval, de ő sem tudott neki olyan jogszabályt mutatni, ami egyértelműen tiltotta volna a mozgását. Azt mondta a magyar biciklistának, hogy olvasson a sorok között. Zichónak már csak az indiai külügyminisztérium segíthetett volna, ám a magyar nagykövetség által beadott kérvényre még csak nem is válaszoltak.
- Benne volt az újságokban, hogy két hétig zárva tartunk - mondta a múzeum portása a telefonba. - A Szabadságharc Ereklyéi már becsukott, a Liszt Ferenc Szerelmeihez viszont még csak most gyűjtjük az anyagot. - Hát mit csináljak velük? Ez volt a délutáni program. - Tessék őket elvinni a Szépművészetibe. - Ott már voltunk. És gondolja meg: ezek vidékiek, és tizenöt éves lányok. Nekik még többet mondanak a tárgyak, mint a világ legszebb festményei! - Hát honnan varázsoljak ide egy kiállítást? - kérdezte a portás. - Ráadásul teljesen egyedül vagyok. A tanárnő hangja oly csalódottan szólt, hogy a portás egy kis gondolkodási időt kért, s aztán kijelentette, hogy délutánra megpróbál összekaparni egy kis anyagot, ami persze nagyon szegényes és hevenyészett lesz. Katalógus híján be kell érniök az ő kalauzolásával. Az előcsarnokban csak egy gépírásos cédula volt kiragasztva: Hubauer Sándor Emlékkiállítás. Az első teremben idősebb Hubauer Sándor bajonettje volt kiállítva, melyet az első világháborúból hozott haza, de ez nem nagyon érdekelte a lányokat.
A arról is beszámolt, hogy októberben 1806 új kishaszongépjárművet helyeztek forgalomba, míg 2017 októberében a számuk még elérte a 2180-at. Az év első tíz hónapjában 17 824 új kishaszongépjárművet helyeztek forgalomba, ami 2333-mal több mint egy évvel ezelőtt. A január-októberi időszakban a kishaszongépjármű márkák közül a legtöbbet a Fordból adták el a magyar piacon, összesen 4675 darabot, a márka piaci részesedése 26, 23 százalék volt. ()
[…] Megkímélt, keveset futott, nagy csomagterű, balesetmentes autó, nem dohányzó tulajdonostól, téli-nyári gumival eladó Első GOLF VII 1. 4 turbo tulajdonostól. Garázsban tartott, szervizelt Sérülésmentes, szervízkönyves, egygazdás, nem dohányzó, klímás, 3 ajtós Ford Fiesta esztétikailag makulátlan, műszakilag kifogástalan, ÚJSZERŰ állapotban eladó, vizsga előtt szervizelve (átvizsgálás, olajcsere, szűrő, légszűrő csere stb). eladó. Motor:1242 […] Ford Escort, metál bordó. Első tulajdonostól, garázsban tartott, Benzines, Évjárat 1993, Km ó 42250, Kbcm 1392 Kw 52, Saját tömeg 910. Össz. tömeg 1350. Müsz. vizsga 2021 03hó Eladó Seat Alhambra 2. 8 V6 Sport Frissen kuplungolva, 2 db gyári kulcs, nyári gumi szett gyári könnyűfém felnivel, téli gumi szett acél felnin, középső és […] 2017/12 állapot: kitűnő ferdehátú 44000 Km 5 fős 5 ajtós saját tömeg: 1055 kg teljes tömeg: 1585 kg csomagtartó: 330 liter manuális klíma benzines 999cm3 […] Alkatrésznek eladó, vagy cserélhető a képeken látható autó.
Októberben 5, 4 százalékkal több új személygépkocsit helyeztek forgalomba Magyarországom, mint egy évvel korábban, az év első 10 hónapjában 24, 2 százalékos volt a növekedés az előző év azonos időszakához képest – közölte a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (MGE) és a a DataHouse Kft. adatai alapján hétfőn. Októberben 10 923, az első 10 hónapban pedig 115 549 új személygépkocsi került forgalomba. Ebből összesen 1031 volt tisztán elektromos autó, 97, 1 százalékkal több, mint tavaly. A forgalomba helyezett plug-in hibridek száma 636 volt, ami 77, 2 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakának adatait. Az MGE közleményében kiemelte, hogy az októberi eredményeken látszik a szeptemberi szerény visszaesés utáni piaci helyreállás trendje, így a piac nagy valószínűséggel a hátralévő három hónapban behozza az emelt előrejelzéshez képest szerény elmaradását. Az MGE szerint egész évben 142 ezer új személygépkocsit helyeznek fogalomba. A tisztán elektromos és a plug-in hibrid gépkocsik forgalomba helyezése jelentősen, de még kis mennyiség mellett időarányosan nő, azonban a felvevő piac korlátozott, az egész évre elképzelt 2000 darab körüli forgalomba helyezés elérhető.