A Family Mart robotjait VR eszközökkel irányítják otthonról, miközben a gépek árufeltöltőként segítenek az üzletben. Megmondom őszintén, imádom a japán éjjel-nappali kisboltokat. Az úgynevezett convenience stores hálózat nem csak minőségi árút kínál olcsón, de szinte minden megtalálható, kifogástalan kiszolgálás mellett. A legfontosabb hétköznapi áruk mellett kaját is lehet venni, amit kedvesen megmelegítenek, kés és villát adnak hozzá. Japán útjaim során a legjobb dolog, amivel találkoztam. Ez kissé átalakul a nyáron, ugyanis egyes boltokban robotokkal is találkozhatnak majd a vevők – írja az Asahi Shinbun. A Family Mart üzletlánc ugyanis bejelentette partnerségét a Telexistence nevű tokiói robottechnológiai céggel. A hatékonyság és a működési költségek csökkentése céljából robotok segítik a vállalkozást: árufeltöltők lesznek, ami levesz egyfajta terhet a dolgozókról. Kép forrása: Nikkei Azonban a rendszer nem teljesen automatizált. Távirányítású robotokat alkalmaznak, melyeket emberek működtetnek távolról, VR terminálok segítségével.
A Januári akcióban megvettem és meg is mutatom nektek, mekkora agyatlanság – jó értelemben – a Surgeon Simulator! Elég régi játékról van szó, ami sok kiadást megélt már sok-sok platformon. PS4-en is elérhető volt régóta, de most végre PlayStation VR-ra is megjelent pár hete, így készítettem nektek egy tesztet, ahol szívtranszplantációt végzek "sikeresen", majd vesékkel is hasonlót próbálok elkövetni, de majd meglátjátok mi lesz belőle 🙂 A üzemeltetője vagyok, egy lelkes PlayStation VR felhasználó, aki 2016. tavaszán úgy döntött, elkezd foglalkozni a PlayStation VR-al, hogy nektek minél több infót átadhasson erről a szuper kiegészítőről. Iratkozz fel Youtube csatornámra és nyomd meg a kis harangot is, hogy mindig értesülj új tesztjeimről: FELIRATKOZÁS
© Pcland Online Kft. 2000-2020 Minden jog fenntartva! COOKIE-k (sütik) Ez a weboldal, ahogy a legtöbb is, használ cookie-kat (sütiket, melyeket a saját böngésződ tárol a saját gépeden), a sütik segítségével tudjuk biztosítani az oldal működését és a kényelmes, személyre szabott vásárlói élményeket. Ha folytatod a böngészést, azzal elfogadod a sütiket és az adatvédelmi tájékoztatóban írtakat.