A kávé termesztését tekintve ugyanolyan Vietnamban is, mint bárhol másutt, sőt az ország éghajlata abszolút ideális hozzá. Az arabica kávét termesztik északon, ahol a klíma hűvösebb és szárazabb, a robusta fajtát pedig ahol egész éven át magasabb a páratartalom, és a hőmérséklet. A Vietnamban termesztett kávé gazdag telt aromákkal rendelkezik. A kávét még a gyarmati időkben a franciák hozták be, és honosították meg Vietnamban. A kávécserjét 1857-től termesztik a kolostorkertekben, és 1888-ban telepítették északon az első ültetvényeket. A múlt század 20-as éveiben a franciák egy sor ültetvényt hoztak létre a Trung Nguyen környéki hegyvidéki területeken. Hogyan készítik a kávét Vietnamban Ugyan már több mint 100 éve termesztenek kávét az országban, mégis itt maga a kávéivás és a kévé készítés a "ca phe" nem régi szokás. A kávé készítés elég sajátos módon történik, a csészére ráhelyeznek egy egyszerű fémből készült szűrőt, ebbe szórják az őrölt kávét, lenyomják, egy rátekert, vagy egyszerűen rátett tetővel, és erre ráöntik a forró vizet.
SZMLZS GYAKORISGA, INTEGRITSA, DJKIEGYENLTS HATRIDEJE S MDJAI............................................................................................................................ 16 11.
Álom luxuskivitelben Már rögtön az első oldalakon szembesültem azzal, hogy a filmváltozatból megismert Holly Golightly-t itt Cily Hebrentch-nek hívják. Ez a Hebrentch vezetéknév mondjuk lehet, hogy csak a magyar fordítás eredménye, hogy Cily nevéből már következtethessünk a szétszórt személyiségére is. Szembesültem azzal is, hogy a filmbeli Audrey Hepburn által megformált főhősnő nem is lehetne különbözőbb a könyvbelitől, aki szőke és kancsi is volt. De miután ezeken a dolgokon túltettem magam, rájöttem, hogy ez a változat is egy kellemes és szórakoztató olvasmány. A vége persze nem volt olyan hollywoodi, mint a filmnek, ám így sem volt vele gondom. Miriam, A fejetlen héja, Több dobás nincs, A Mágus Ezek a baljós hangulatú novellák nekem egy kicsit elvontak és titokzatosak és olyan furcsán befejezettek voltak. A Virágos ház, a Gyémántgitár, Gyerekek születésnapi díszben, és Az Éden ösvenyein című novellák viszont tetszettek. Keserédes, vicces, vagy éppen megható kis történetecskék. A kedvenc történetem a könyvből a Karácsonyi emlék című novella volt.
A Kopi Luwak rajongói szerint ez a nem túl szalonképes, ám annál természetesebb gyártási folyamat adja a kávé különleges zamatát. Egy kiló ebből az indonéz csodából 1320 dollárba kerül, és ahol lefőzve kaphatunk ilyen különlegességet, ott egy csésze Kopi Luwak ára minimum 50 dollár. Ugyanígy állítják elő a Weasel kávét Vietnamban, illetve már létezik ezen különleges kávé szintetikus úton történő előállítása is, amikor mesterséges enzimekkel kezelik a kávébabot szimulálva az eredetileg a pálmasodró beleiben zajló folyamatokat. Na ettől kezdve ki tudja a kilónként potom háromezer dolláros kávé eredetijével van e dolgunk. Mindenesetre az ínyencek (gourmet) meggyőződése szerint, a különböző országokból hozott — pálmasodrók (macskák) emésztőrendszerét megjárt kávék különböző aromájúak. Például a vietnami — könnyű gyümölcsös. A szkeptikusok szerint ez a kávé különlegesség úgy jelent meg, hogy így könnyebb összeszedni a kávészemeket, mint a fáról leszedni.
Már az ókorban a görögök és rómaiak is ismerték vad és termesztett változatát is. Ma Belgiumban, Franciaországban, Hollandiában, Németországban és Olaszországban jól ismert. Hazánkban is termesztik, főleg takarmányozásra és pótkávénak. [2] Fajtacsoportok [ szerkesztés] Általában az alábbi fajtacsoportokat különböztetik meg: Levélcikória (Foliosum Group) Vörös cikória (Radicchio Group) Gyökércikória (Sativum Group) Cukorsüveg-cikória (Sugarloaf Group) Az újabb kutatások szerint csak három fajtacsoport különböztethető meg. [3] Haszna [ szerkesztés] A cikória értékes zöldségnövény. Jól segíti az emésztést, sok ásványi sót, emészthető rostokat, meszet és foszfort tartalmaz. Karotin - (A-vitamin-) tartalma alig valamivel kevesebb a sárgarépáénál. [4] Jelentős jódforrás. Inulintartalmára most figyelnek fel, amelynek kedvező hatása lehet a probiotikus bélflórára. [5] Hajtatás [ szerkesztés] A nyáron termesztett növényeket október-november (amikor már tartósan alacsony a hőmérséklet) során felszedjük és a levélzetet a gyökér felső részétől 2 cm-re levágjuk és szorosan egymás mellé függőlegesen a hajtató edényben elhelyezzük egy kevés földben, és körülbelül 2 cm földréteggel borítjuk.
A hajtatáshoz homokot is használhatunk. Mind a földnek, mind a homoknak kellően nedvesnek kell lennie a hajtatás alatt, de közben nem locsolhatjuk, ezért ezt még az ültetés előtt tegyük meg. [6] Jegyzetek [ szerkesztés] ↑ Archivált másolat. [2018. július 9-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2018. július 24. ) ↑ a b Balázs Sándor Filius István: Zöldségkülönlegességek Mezőgazdasági Kiadó Budapest 1973, 43. oldal ↑ The phylogenetic relationship between different Cichorium intybus cultivars and cultivar groups, as revealed by RAPDs ↑ Bálint gazda oldala. [2009. március 1-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2009. május 16. ) ↑ Prebiotics: chicory inulin and oligofructose ready to boom. május 4-i dátummal az eredetiből archiválva]. ) ↑ hajtatás További információk [ szerkesztés] A cikória termesztése és felhasználása [1] The Bifidogenic Nature of Chicory Inulin and Its Hydrolysis Products The Journal of Nutrition Vol. 128 No. 1 January 1998, pp. 11–19 Agrárnapló cikória termesztése és hajtatása Fülöp József: A cikória saláta hajtatása (A jó Gazda 2002.
Cikória Rendszertani besorolás Ország: Növények (Plantae) Törzs: Zárvatermők (Magnoliophyta) Osztály: Kétszikűek (Magnoliopsida) Rend: Fészkesvirágzatúak (Asterales) Család: Őszirózsafélék (Asteraceae) Nemzetség- csoport: Cichorieae Nemzetség: Cichorium Faj: C. intybus Alfaj: C. i. subsp. intybus Változat: C. var. foliosum Tudományos név Cichorium intybus var. foliosum Hivatkozások A Wikimédia Commons tartalmaz Cikória témájú kategóriát. A cikória (Cichorium intybus var. foliosum) az őszirózsafélék (Asteraceae) családjába tartozó mezei katáng (Cichorium intybus) nemesített változata. Egyes fajtáit levelükért termesztik, a gyökércikória fajtacsoport fajtáinak gyökeréből kávépótlót [1] készítenek. [2] Egyike a legősibb zöldségféléknek. Elterjedése [ szerkesztés] Őse a gyomként ismert mezei katáng, amelynek virágzatát forrázva gyógynövényként használják. Ebből alakultak ki a gyökeréért (pótkávénak) termesztett és a leveléért salátának termesztett változatok. Ősi alakja Európában, Afrika északi részén és Ázsiában elterjedt.
A csészébe pedig szépen kicsepeg a kávé. A rátekert préssel kicsit tovább tart a folyamat, akár 5 percig ist, viszont sokkal tartalmasabb lesz a kávé ital. Kávé sűrített tejjel a "ca phe sua", amit nagyon kedvelnek úgy készül, hogy a csésze aljára kerül a sűrített tej a továbbiakban minden a sima kávénál leírtak szerint zajlik. Hideg kávé Egy csészébe jeget raknak és arra átöntik a sűrített tejes kávét. Ez aztán a lehető leglassabban iszogatják. Dél-Kelet Ázsiából jött még egy igen sajátos feldolgozási módja a kávénak, az a bizonyos Kopi Luwak kávé melyről az alábbiakat írja a Wikipedia: A világ egyik legdrágább és legegzotikusabb kávéja a Nagy-Szunda szigetekről származik. Furcsa történetét már a neve is jelzi: a "Kopi" indonéz nyelven kávét jelent, a "Luwak" pedig a közönséges pálmasodró neve. A pálmasodró nyersen fogyasztja el a kávébabot, amikor az még vörös színű. Csak a puha héját emészti meg; a többi áthalad bélrendszerén, majd az állat kiüríti. A különleges kávészemeket kereső dolgozók kézzel válogatják ki az aranyat érő végterméket az ürülékből (amit előbb persze meg is kell találni).