Ha pedig abszolút tapasztalatlanok vagyunk a faház építés terén, akkor azzal járunk a legjobban, ha teljes egészében szakemberre bízzuk a feladatot. Hiszen egy fatároló elrontása esetén már több százezer forintot is bukhatunk akár. Arról nem is beszélve, hogy valószínűleg nem rendelkezünk minden szükséges szerszámmal sem a munkálatokhoz. Faház is komoly kivitelezést igényel, mint bármelyik más ház Az pedig teljesen egyértelmű, hogy ha lakóépületet tervezünk fából, akkor csakis szakértők végezhetik a munkálatokat. Hiszen ne feledjük, hogy ilyen épületek építése már gyakran változatos engedélyekhez, illetve bejelentési kötelezettséghez is kötött. Mindezen engedélyeknek pedig nagyon szigorú feltételeik vannak, amelyeknek szakember nélkül szinte lehetetlen megfelelni. Frissítés! Olvasóink tapasztalatai által összeállítottunk egy listát arról, hogy miket érdemes végiggondolni a faház sajátkezű megépítése előtt, illetve mikre érdemes odafigyelni az elkészítés előtt-közben-után. A fa előkezelése, védelme A fát mindenképp védeni kell valamivel, amivel hosszú élettartamot, nedvességtaszítást, rothadás és gombásodás elleni védelmet nyújtasz neki.
Nehogy úgy járj, hogy hosszas álmodozás, tervezgetés, fúrás-farigcsálás után el kell bontanod a művedet, és még meg is bírságolnak! Jó munkát!
Az építőiparban általános még napjainkban is, hogy nincs cége vállalkozása a szakembereknek és egy állítólagos baráttól hoznak számlát, ez illegális! Ha ön ilyen számlát kap és tud róla, akkor bűncselekményt követ el. A vállalkozók legalább fele még 2016-ban is számla nélkül dolgozik, mely illegális és a garancia vesztését okozhatja. Nagyon fontos, hogyha bárkivel szerződést szeretne kötni, legyen az fővállalkozó, vagy csak egy burkoló vállalkozó, kérje el a cégkivonatát, ellenőrizze, hogy nincs-e felszámolás alatt, ellenőrizze, hogy aláírásra jogosult-e a személy, igazolja a vállalkozó, hogy jogosult a munka elvégzésére, azaz legyen MKIK-s regisztrációja. Kérje el a vállalkozótól a felelősségbiztosítási kötvényét, hogy az adott feladatra van-e kiterjesztett biztosítása. Ha a vállalkozónak nincs referencia munkája, akkor ne szerződjön vele! Ugye egy kezdő orvossal sem végeztetné el a szerettének a szívműtétjét!?! Ha van referencia, az nagyszerű, de kérdés, hogy meg lehet-e élőben azt tekinteni és esetleg lehet-e beszélni a korábbi megrendelőkkel.
SAJÁT SZERVEZÉS: A másik mód a családi ház építésre az, hogy mi összeszervezzük az összes szakipart és egyenként állapodunk meg a vállalkozókkal minden egyes munkafázisra. Ebben az esetben a garancia nagyon nehezen lesz érvényesíthető, hiszen rengeteg munkafázis átfedi más szakmákkal a munkavégzéseket. Mindig lesz olyan, pl: hogy a burkoló fogta meg koszos kézzel a festő munkáját és a festő ingyen már nem javítja ezt ki, vagy a villanyszerelő kábelét a kőműves elvakolta, a festő kifestette, majd lehet leverni a vakolatot és keresgélni a kábeleinket, ezután már a többi szakipar nem fogja ingyenesen megcsinálni a szétbontott, de korábban már készre jelentett munkáit. Előre borítékolható, hogy a ház felépítése kapcsán időbeli csúszások elő fognak fordulni. Ennek az az oka, hogy a cégek nincsenek pontosan koordinálva, de nem is elvárható ez, hiszen egymásnak idegen cégekről van szó és nincs közös ütemezésük, elég ha egy vállalkozó megcsúszik(betegség, baleset, időjárás, stb…), a többi munkát ez magával fogja húzni és a végén több hónapos késésekkel számolhatunk.