Vannak ugyan finomságok, amik az egyik oldalon elérhetők, míg a másikon nem, de a két szisztéma valójában nagyon is hasonló, az alkalmazások pedig mindkét eszközön ugyanúgy működnek, szóval tényleg csak néhány berögzült megoldások helyet kell újat megtanulni, ami ösztönösen megtörténik az új telefonnal töltött első napok során. Az persze tagadhatatlan, hogy Androidon akadnak gondok: nálam például sokszor megbolondulnak az ikonok sarkában megjelenő kis piros értesítések, többek között az Instagram és az Apple Music is produkál olyan hibákat, amik iOS-en nem jöttek elő, de őszintén szólva ezen apróságok egyáltalán nem olyan bosszantóak, mint például az, mikor a méregdrága telefon aksija délre már 50% alatt van. Persze hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem hiányoznak az Apple-ökoszisztéma olyan nagyszerű elemei, mint például a villámgyors fájlátvitelt biztosító AirDrop, de még ennek tudatában sem bántam meg a váltást. Nem állítom, hogy a jövőben sosem lesz almás telefonom, de jelenleg hardver szempontjából az Androidot használó gyártók sokkal erősebb, megbízhatóbb és innovatívabb megoldásokat kínálnak, ami számomra már sokkal fontosabb, mint az Apple-féle zárt rendszer biztosította kényelem.
Importálhatja a SIM-kártyán tárolt kontaktokat az iPhone-ra, ha a SIM-kártya lehetőséget ad erre. Kövesse útmutatónkat. A SIM-kártyán tárolt kontaktok importálása Az iPhone nem a SIM-kártyán tárolja a kontaktokat. Ha az egyik iPhone-ról egy másikra szeretné átmásolni a kontaktokat, az iCloud segítségével biztonsági mentést készíthet, vagy átmásolhatja a tartalmakat az egyik készülékről a másikra. * Az, hogy milyen kontaktadatok importálhatók a SIM-kártyáról, attól függ, hogy korábbi telefonja milyen módon tárolta az adatokat a SIM-kártyán. Ha bővebben szeretne tájékozódni arról, hogy milyen módon lehet importálni a kontaktokat egy nem Apple-gyártmányú telefonról, tekintse meg az adott gyártó webhelyét vagy alkalmazásáruházát, illetve forduljon a mobilszolgáltatójához. Közzététel dátuma: 2020. február 24.