Az embereknek a feltöltődéshez a város kulturális intézményei, művészeti programjai adnak lehetőséget – mondta Brájer Éva alpolgármester. "Nagyon büszke vagyok a balettszínház és a zenekar önálló intézményének megalapítására, és még büszkébb arra, hogy ilyen sikerrel zártuk az első évadot. " Minden előadás teltházas volt, a fehérváriak örömmel fogadták az együttest. Kiemelte, hogy a Vörösmarty Színházban az év szinte minden napján történik valami, ami művészet; következő lépésként nagy szükség lenne egy koncertteremre, illetve balettszínházi épületre, ahol mind a komolyzenei koncerteket, mind pedig a balettelőadásokat is meg lehet tartani. Az alpolgármester köszönetet mondott a fellépő művészeknek, valamint az együttműködésért Szikora Jánosnak, az előadásoknak helyet adó színház igazgatójának. A társulat nyáron sem pihen túl sokat: részt vesznek a Feketehegy-Szárazréti Nyár rendezvénysorozatában, ahol június 28-án Szerelmes táncok – a tánc szerelmeseinek címmel mutatnak be egy táncestet, és idén is szerepet vállaltak az augusztusi Székesfehérvári Királyi Napok megnyitójának műsorában.
Személyes ajánlatunk Önnek Részletesen erről a termékről Bővebb ismertető A tündéri balerinák csak rád várnak, hogy te is felvedd a tütüt, és velük együtt készülj a szuper balettműsorra! Egészítsd ki az oldalakat az óriási matricákkal, majd kedvenc színeseiddel oldd meg a játékos fejtörőket. Az aranyos kipattintható kártyák hosszú órákra elszórakoztatják a kicsiket! Könyv adatok Cím: Balett előadás - Nagy matricák a kis kezekbe Oldalak száma: 16 Megjelenés: 2020. július 06. Kötés: Kartonált ISBN: 9789634865087 Méret: 255 mm x 195 mm x 3 mm
Balett szoknya Szoknya egy kislányra? Mi sem egyszerűbb feladat ennél, gondolhatnánk, hiszen a kislányok imádják a pörgős, habos ruhadarabokat, nem kell őket meggyőzni arról, hogy öltözzenek balerinának. A balett szoknya azonban egy picivel trükkösebb lehet, hiszen azt nem egyszerűn felhúzzák, azt be is kell kötni. Az első alkalmakkor mindenképpen segítsünk a kicsiknek, mert könnyen eltéveszthetik, mit, hova kell kötni. A gyakorlat azt mutatja, olykor a felnőttek is nehézségekbe ütközbe a megkötés során, hát még egy csöppség. Ügyelni kell rá, hogy a balett szoknyát helyezzük a gyerek derekának közepére, a két szélét pedig oldalirányba tartsuk. Esetleg vonjuk be a gyerkőcöt is a műveletbe, így előbb meg is tanulja azt. Keresztezzük a két oldalt egymáson, majd hátul a kiinduló pontnál kössük meg a balett szoknyát. Az sem baj, ha kissé hosszú a kötőszalag, ha duplán kötjük a picur derekára, biztosabb, hogy rajta marad. Ez azért is fontos, hiszen a gyerekek úgy izegnek-mozognak, hogy a legbiztosabbnak tűnő csomó is ki tud oldódni rajtuk.
Az intézmény bérlettel is kedveskedni szándékozik nézőinek, ennek részleteiről augusztusban adnak részletes és pontos információkat. "Tervezünk kifejezetten gyerekeknek szóló bérleteket, de természetesen középiskolás és felnőtt nézőinkről sem fogunk megfeledkezni" – mondta a balettigazgató, aki arról is beszélt, hogy ősszel folytatódik az a diákoknak szóló foglalkozássorozat, amelyben a mozgás mellett a táncszínházi nevelés is helyet kap: az első foglalkozást május végén tartották a Tóparti Gimnázium és Művészeti Szakgimnáziumban, ezt további nyolc követi majd az új évadban. Újságíró kérdésre válaszolva Egerházi Attila elmondta: jelenleg tizenhárman táncolnak a nemzetközi összetételű társulatban, nyár végén pedig nyolc gyakornokkal bővül az együttes. Fotó: Igari Balázs Évadbemutató sajtótájékoztatót tartott ma Brájer Éva alpolgármester és Egerházi Attila, a Székesfehérvári Balett Színház… Közzétette: Székesfehérvári Balett Színház – 2019. június 25., kedd
Katalógus találati lista Listázva: 1-21 Találat: 21 Cég: Cím: 1165 Budapest XVI. ker., Erzsébetliget, Bökényföldi út 27. Tel. : (70) 3634967 Tev. : balett, tánc, tánciskola, gyerektánc, jazzbalett, gyerek, tánctanfolyam, fellépés, ovistánc, tanc oktatas, tánc tanítás, hastánc, manótánc, diszkótánc, tánc gyerekeknek Körzet: Budapest XVI. ker. 1062 Budapest VI. ker., Andrássy út 46. I. Eme (1) 3120212, (1) 3120212 balett, tánc, gyerektánc, oktatás, tanfolyam, táncoktatás, hastánc, jazz tánc, klasszikus balett, fitness hastánc, ovis tánc, samba brasiliana, show tánc, kismama hastánc, flamenco Budapest VI. ker. 1165 Budapest XVI. ker., Bökényföldi út 27. balett, színház, tánciskola, gimnasztika, gyerektánc, jazzbalett, fellépés, ovistánc, tanc oktatas, tánc tanítás, manótánc, tánctábor, divattáncok, gyerek programok, tánc bemutató 1139 Budapest XIII. ker., Gyutacs utca 16. balett, tánc, színház, gyerek, művészet, zene, kultúra, néptánc, előadás, gyermek, modern, kortárs, capoeira, marionett, társulat Budapest XIII.