A Tanárképző Központ felelősséget vállal a Karon folyó osztatlan, rövid ciklusú pedagógusképzésért és a pedagógus szakvizsgás képzésért. Irányítja az egyes szakokhoz kapcsolódó szakmódszertani képzést is. Kiemelendő, hogy Egyetemünk saját, kiterjedt gyakorló iskolai bázissal - Partneriskolák - rendelkezik és ezek mentortanáraival a szakcsoportok, az intézet oktatói intenzív szakmai kapcsolatot tartanak fent. A Tanárképző Központ négy képzési formát indít: A nemzeti felsőoktatásról szóló törvény, valamint a tanárképzés rendszeréről, szakosodási rendjéről és a tanárszakok jegyzékéről megjelent a 8/2013. (I. 30. ) Korm. rendelet alapján 2013 szeptemberétől indult az új tanárképzési forma, az osztatlan tanárképzés, lehetővé téve, hogy az érettségit követően lépjenek be a hallgatók a tanárképzésbe. A közismereti tanárképzésben mesterfokozat és tanári szakképzettség osztatlan, kétszakos képzésben szerezhető, amelynek három formája indul: 4+1, azaz 10 féléves képzésben általános iskolai tanár szakképzettséget, 4, 5+1, azaz 11 féléves képzésben vegyes (általános és középiskolai) tanár szakképzettséget, valamint 5+1, azaz 12 féléves képzésben középiskolai tanár szakképzettséget lehet szerezni.
2015 szeptemberétől induló tanár szakos képzéseinkre szeretettel várjuk a fiatalokat angol, ember és társadalom, etika, filozófia, földrajz, német, magyar, mérnöktanári és történelem szakokon! Érettségizettek számára: osztatlan, 5 vagy 6 éves tanárképzés. Felsőfokú oklevéllel rendelkezők számára tanár szakos mesterképzéseket indítunk. Képzéseink nappali és levelező tagozaton egyaránt indulnak. Beszélgess velünk! Csatlakozz hozzánk a Facebookon, és tedd fel a kérdéseidet! Nézz be hozzánk! Készítettünk egy fotóalbumot a nálunk zajló oktatásról. Írj nekünk! Küldj egy ímélt, és válaszolunk! Címünk: Látogass meg minket! A Tanárképző Intézet az Egyetemvárosban található a C/1 épület III. emeletén. Térkép Hívj fel minket! Kolléganőnk, Sulcz Norbertné Tünde szívesen eligazít Téged a 46/565-228-as telefonszámon.
Csatolmány Méret TÁJÉKOZTATÓ ÉS SEGÉDANYAG A PORTFÓLIÓ ELKÉSZÍTÉSÉHEZ Osztatlan és rövid ciklusú tanárképzésben részt vevő hallgatók részére_20190415 333. 85 KB Rövid ciklusú PP_ősz_tavasz óraelosztás_levelező 138. 21 KB Kreditátvitelhez segédlet_osztatlan tanárképzé 79. 87 KB Keresés a webhelyen: Nyelvek English Magyar Hírek Tájékoztató szakdolgozat leadásáról 2020 tavasz Molnár Katalin, 2020. 04. 08. 11:00 szakdolgozat A 2019/2020. tanév tavaszi félévében benyújtandó szakdolgozatok és portfóliók beadási határidejéről és módjáról az alábbi letölthető dokumentumban tájékoztatjuk Önöket. 1 csatolmány Tájékoztató rövid ciklusú tanárképzés óraeloszlásáról Molnár Katalin, 2019. 09. 11. 15:05 órarend A rövid ciklusú tanárképzésben levelező munkarend szerint részt vevő hallgatók számára a pedagógiai-pszichológiai modul őszi/tavaszi óraeloszlását tartalmazó tájékoztató elérhető a Tanárképzés/Osztatlan képzés fül alatt. Kreditátviteli segédlet Molnár Katalin, 2019. 15:02 Az osztatlan tanárképzésben részt vevő, "újrakezdő" hallgatók számára készült kreditátviteli segédlet elérhető a Tanárképzés/Osztatlan képzés alatt.... összes hír
2020 tavasz Teacher: Berényi András Teacher: Bikesicsné Ország Katalin Teacher: Dr. Forisek Péter Teacher: Komócsinné Orosz Petra Teacher: Kunkli Erzsébet Teacher: Molnár Dániel Tanítsunk Magyarországért 1. 2020 tavasz Teacher: Berényi András Teacher: Ceglédi Tímea Teacher: Dr. Engler Ágnes Teacher: Dr. Forisek Péter Teacher: Dr. Hüse Lajos Teacher: Komócsinné Orosz Petra Teacher: Molnár Dániel Teacher: Szűcs Tímea Továbbhaladási nyilatkozat (6. félév után általános vagy középiskolai szakirány választása Teacher: Gergelyné Pénzes Anita Teacher: Juhász Judit Teacher: Komócsinné Orosz Petra Zarándoklat és zarándok utak a Kárpát medencében – BTTKEM010 Teacher: Dénes Zoltán
Az osztatlan tanárképzés és a rövid ciklusú tanári mesterképzés egyes szakjainak tantervi hálóiról és tanegységlistáiról részletes útmutatót és tájékoztatót, valamint más kar(ok) által gondozott képzési elemeiről az ELTE Tanárképző Központ honlapján olvashat.
Intézetvezető: Dr. Szőke-Milinte Enikő egyetemi docens Telefon: 26/577-000/2005 E-mail: Titkárság: Quaestura 101/A Titkárnő: Richolm Melinda Telefon: (26) 577-000/2006 E-mail: A Pszichológia Intézet honlapja Vitéz János Tanárképző Központ Óvó- és Tanítóképző Tanszék Elérhetősége: 06-33/413-699
BA (bölcsész alapozó) képzés, romanisztika alapszak, olasz szakirány 2. MA tanári képzés (mesterfokú tanulmányok) 3. Minor program 4. Osztatlan tanárképzés II. Szakirányú továbbképzések 1. Olasz-magyar bölcsészettudományi szakfordító szakirányú továbbképzési szak 2. Gyakorlatvezető mentortanár szakirányú továbbképzési szak (a szakgazda ebben az esetben a Neveléstudományi Intézet) A jelentkezés feltétele: olasz emelt szintű érettségi I. 1. BA romaniszitka alapszak, olasz szakirány I. 2. Olasztanár MA A BA, illetve az erre épülő MA képzés a még létező, kétlépcsős bolognai rendszer részét képezik. A 180 kreditből álló, hat szemesztert magába foglaló alapozó képzés (romanisztika alapszak, olasz szakirány) teljesítését követően a hallgató előtt több lehetőség áll nyitva: A) Tovább folytatja tanulmányait valamely mesterképzésen. Tanszékünkön csak a tanári mesterszak elvégézésére van lehetőség, diszciplináris MA képzést nem indítunk. Fontos tudni, hogy az osztott rendszerű tanári MA képzés 2016 szeptemberében indul utoljára.
A Tanárképző Központ szervezésében 30 órás (30 kredites) pedagógus-továbbképzés indul évente egy alkalommal (a jelentkezők számától függően) a köznevelésben dolgozók és egyéb segítő szakemberek számára: A veszteségélmények kezelése a pedagógiai munkában.
A vizsgadíj minden vizsga esetében intézményenként maximum 4000 Ft egyszeri díj lehet. Azon felvételizőknek, akiknek kettő vagy több vizsgán kell részt venniük az adott intézményben is csak egyszeri 4000 Ft-os díjat kell befizetniük. A vizsgadíj befizetésének elmulasztása a felvételi eljárásból való kizárást von maga után. A vizsgadíj befizetésének határideje 2020. június 8. A befizetést átutalással kell teljesíteni. Kérjük a következő utalási adatok használatát: Kedvezményezett neve: Eötvös Loránd Tudományegyetem Kedvezményezett számlaszáma: 10032000-01426201-00000000 Átutalás közleménye: a jelentkező neve, a jelentkező felvételi azonosítója, osztatlan, R13101/16. A vizsgadíj visszafizetésére nincsen lehetőség! Technikai információk a befizetésről (letölthető változat). Pontszámítás módja, többletpontok Azon osztatlan közismereti tanárképzés esetében, ahol legalább az egyik szakképzettségre (ének-zene tanár, média-, mozgókép- és kommunikációtanár, rajz- és vizuáliskultúra tanár, testnevelőtanár) történő felvétel feltétele gyakorlati vizsga, motoros alkalmassági vizsga teljesítése, a felvételi összpontszámot többletpontok hozzáadása nélkül kell meghatározni.
Tájékoztatom Önöket, hogy a tanévet a szenátus augusztus 31-ig meghosszabbította, de ez egyelőre a BTK vonatkozásában még nem módosította a tanév beosztását (pl. vizsgaidőszak kezdetét). További rendelkezésig a jelenlegi beosztás van hatályban. Változás esetén tájékoztatást küldünk. Kérem ezért, hogy a BA végzős és az OMA zárószigorlatozó hallgatók a rájuk vonatkozó szóbeli témakörsorból tegyék meg választásukat, s ezt április 15-én 11. 00-ig e-mailben jelezzék Hercz Tiborné oktatásszervezőnél ().