Hogy vágyaidat kielégítsük és neked a legjobb legyen 2 fiatal lány és egy érett hölgy gondoskodik Legyen bármi a kívánságod mi teljesítjük. Amiből választhatsz... : bugyi, harisnya, melltartó, zokni, tampon, pólók, cipő, masztis bugyi, nyálas bugyi, vizelet stb stb Nem kell lájkolnod csak egy üzenetet írni és már intézzük is neked. See More
Felvettem az egyiket és vártam, tettem-vettem otthon. Egyáltalán nem kérdőjeleződött meg a biztonságérzetem közben, nem kellett csekkolnom, hogy nincs-e szivárgás, mert éreztem, hogy nincs. Körülbelül nyolc óra múlva érett meg a helyzet a cserére. Nem rossz. Tényleg pár perc súrolás után ki is tudtam öblíteni belőle a vért (nem szabad vegyszert vagy bármit használni), aztán kiakasztottam száradni. Az éjszaka is problémamentesen telt a második bugyiban. Szuper. Felkelek reggel, hogy visszavegyem az első bugyit, és ekkor jött a meglepetés. Nem száradt meg. A nedvszívó képesség, kérem szépen, megvolt. Szóval tizenhat órával a menstruációm kezdete után kénytelen voltam visszaváltani a tamponra, és még ezt követően is legalább egy napra volt szüksége az első bugyinak (összesen kábé másfél napba telt), amíg megszáradt. Vagyis legalább négy vagy öt nedvszívó bugyira lenne szükség az első két napban (vagy egy jó nagy teljesítményű hajszárítóra), ami már elég sok doboz tampon árának felel meg – persze a környezetvédelmi szempontok fontosabbak, mint az ár, tehát így is fontolgatom, hogy beszerzek még párat, mert amúgy még jól is néznek ki.
Hogy vágyaidat kielégítsük és neked a legjobb legyen 2 fiatal lány és egy érett hölgy gondoskodik Legyen bármi a kívánságod mi teljesítjük. Amiből választhatsz …: bugyi, harisnya, melltartó, zokni, tampon, pólók, cipő, masztis bugyi, nyálas bugyi, vizelet stb stb Nem kell lájkolnod csak egy üzenetet írni és már intézzük is neked. Afficher la suite
A modell januárban egy halom bugyit adott el rajongói nyomására. A kiárusítás olyan sikeres volt, hogy úgy döntött, most egyéb használt dolgaitól is megválik. Bódi Sylvi a többszázezres táskái és cipői mellett, "kinőtt" ruháit is továbbadná jutányos áron. Alaposan szétnéztem a gardróbomban és úgy dönöttem, hogy minden olyan tavaszi, nyári luxus márkás ruhadarabot, táskát, cipőt, kiegészítőt eladásra kínálok, amelyeket már nem hordok vagy a szörfözésnek köszönhetően már nem jönnek rám. Rengeteg csodaszép portékám van… Ezek mind eredeti, márkás darabok Londonból, Párizsból, Milánóból, a világ vezető divatházaitól. Ezek a ruhák, cipők és kiegészítők több százezer forintba kerültek, hiszen magas minőséget képviselnek – írta Bódi. Kiemelt kép: Instagram
Néhány hónapja űzöm a zoknibizniszt, páronként elkérek 50-100 dollárt is, az állapotuktól függően – folytatta az Instagram-modell. Vany úgy gondolja, hogy egy hónapban 1000 dollárt (kb. 300. 000 forint) is megkeres használt ruhadarabjai eladásával. ( Daily Star) EXTRA AJÁNLÓ Rajongó
Különben is nemsokára kezdődik a fűtési szezon – talán a radiátorra terítve nagyobb szerencsém lesz? A harmadik naptól kezdve el lehet lenni egész nap egyetlen bugyiban, az én adottságaimat figyelembe véve legalábbis. A korrektség kedvéért meg kell jegyeznem, hogy a Thinx gyártója erős vérzésnél tampon vagy menstruációs kehely mellé ajánlja a menstruációs bugyit. Úgy persze kitart egy napig a legerősebb vérzés mellett is. De anélkül is elég strapabíró, feltéve, ha mindig van nálad egy tartalék.
Meglepő felhívást tett közzé egy fiatal lány: mások, lehetőleg lányok használt fehérneműiről vár fotókat. "Várok képeket koszos fehérneműitekről, amit ha szabad, névtelenül meg is osztanék az oldalon" – írja Instagram-oldalán a lány, és a kérésének sokan eleget is tettek, csak úgy sorakoznak a profilján a ledobott, mosatlan, nem is túl kellemes látványt nyújtó bugyik. © Thinkstock Hogy mindezt a lány tréfának szánja, vagy valóban vonzódik a használt alsóneműkhöz, nem tudni, de a Bors talált olyan magyar internetes fórumot, ahol adnak-vesznek koszos bugyikat. Egy középiskolás lány például háromezer forintot kért használt bugyijáért és zoknijáért, árulja, sőt addig hordja magán a fehérneműt, ameddig a potenciális vásárló kéri. A vevők pedig megosztják tapasztalataikat, ár-érték arányban melyik eladót érdemes választani. Koszos fehérneműkről vár fotókat egy magyar lány, egy másik pedig el is adja mosatlan bugyiját 3000 forintért © Instagram Ezt a szokatlan vonzalmat a szakirodalom mizofíliának nevezi.
SPORT Elárulta intim titkát a szexi Paige. Sikerült elérnie, hogy végre egyszer ne a keblei szolgáltassák a témát. 2020-06-23 13:30:06 Szerző: vav Különös titokról rántotta le a leplet Paige Spiranac. Fotó: Instagram/ Az eredményei helyett leginkább bomba alakjáról és bámulatos dekoltázsáról híres amerikai golfozónőt arról kérdezék, milyen fehérneműt hord. Meglepő választ adott: "Általában nem hordok fehérneműt a golfpályán, mert szűk forrónacit viselek, és alatta még valami már túl sok réteg lenne. Szóval vagy a miniszoknyáimba épített alsónemű van rajtam, vagy egyáltalán semmilyen bugyi a nadrág alatt" - mondta Paige. Guess the course and hole I'm on🤔 Az Instagramon már 2, 7 milliós rajongótábort gyűjtött a szexi fotóival, videóival. If you want to win a live virtual lesson with me and new set of clubs then keep on reading! So @18Birdiesapp came out with this really awesome tool to help you work on your golf swing and improve your game! It's called the AI Coach, and you can use it anywhere, so it's perfect for practicing at home (like in the garage! )