Babos Tímea remekelt a hálónál Forrás: AFP/Greg Wood A második játszmában mindkét páros elbukta az első adogatását, majd Babosék hozták a maguk szervajátékát, majd ezt követően újra sikerült brékelni az oroszokat, így a Babos, Mladenovic páros már 3:1-re vezetett. Az orosz páros megint vissza tudott jönni, hiszen elvették Kristina Mladenovic szervajátékát, majd Vesznyina remekelt adogatóként és gyorsan 3:3 lett az állás. Makarova és Vesznyina küzdöttek, de ez nem az ő napjuk volt Forrás: AFP/Greg Wood Babos Tímea, ha nehezen is, de csak megnyerte az adogatását, 4:3 volt ide, amikor Makarova egy kettőshibával kezdte az adogatójátékát és 0:40-ről már nem is tudtak visszakapaszkodni, újabb brék után 5:3 volt Baboséknak, egy játék kellett a végső sikerhez. Maldenvoic adogathatott a meccsért, de az oroszok nem hagyták magukat, 15:40-nél volt két fogadóelőnyük is, sőt, egyenlő után egy harmadik is, amit Mladenovic egy ásszal hatástalanított, majd az első meccslabdánál az oroszok rontottak, 6:3-ra Baboséké lett a második szett és ezzel a finálé is.
TENISZ 4 GRAND SLAM VERSENY VERSENY NEVE ALAPÍTVA VÁROS IDŐPONT THE AUSTRALIAN OPEN 1905 MELBOURNE JANUÁR TOURNOI DE ROLAND GARROS 1891 PÁRIZS MÁJUS-JÚNIUS THE CHAMPIONSHIP, WIMBLEDON 1877 LONDON JÚNIUS-JÚLIUS THE US OPEN TENNIS CHAMPIONSHIP 1881 NEW YORK AUGUSZTUS-SZEPTEMBER 1978-1985 KÖZÖTT AZ AUSTRALIAN OPEN VERSENYT AZ ÉV VÉGÉN RENDEZTÉK MEG. 1986-BAN NEM RENDEZTEK AUSTRALIAN OPEN VERSENYT. 1987-TŐL AZ AUSRTALIAN OPEN VERSENYT AZ ÉV ELEJÉN RENDEZIK MEG.
Utóbbit megnyerte 2017-ben Babos is, de nem Mladenoviccsal, akivel idén állt össze újra. Babos pályafutása második páros GS-döntőjére készült, de nyerni még nem tudott, Mladenovic viszont párosban és vegyespárosban is nyert már Grand Slam-tornát, utóbbiból egyet éppen itt, Melbourne-ben. Babos Tímea a héten a második magyarként léphetett pályára az Australian Open legnagyobb stadionjában, hiszen Fucsovics Márton is a Rod Laver Arénában mérkőzött meg Roger Federerrel a férfiak nyolcaddöntőjében. Babos Tímea és Kristina Mladenovic Forrás: AFP/Greg Wood Babos adogatóként kezdte a mérkőzést, simán hozta is a játékot, majd közel volt a brék is, de Babos Tímea fogadása mellett hiába jöttek vissza egyenlőre, végül az oroszoké lett a játék. 2:2-ig mindkét páros hozta az adogatását, Babos az ötödik játékban már 40:0-nél adogathatott, de innen is visszajöttek az oroszok és brékelni tudtak, majd semmire hozták az adogató játékukat. 3:4-nél sikerült visszavenni az oroszok adogatását, Babos remekelt a hálónál az egész játék során, majd a magyar teniszező hozta a szerváját és 5:4-nél már az orosz párosnak kellett a szettbenmaradásért szerválnia és meg is remegett a kezük, Babosék elnyerték újra az oroszok adogatását és 6:4-re megnyerték az első szettet.
A felhőtlen öröm pillanatai Forrás: AFP/Greg Wood Az orosz páros másodszor bukott döntőt Melbourne-ben, de a lányok természetesen sportszerűen gratuláltak Babos Tímeáéknak, miután átvették a második helyért járó tálakat. A trófeát ugyanis Babos Tímea és Kristina Mladenovic emelhette a magasba. Babos Tímea és Kristina Mladenovic a kupával Forrás: AFP/Saeed Khan Babos Tímea először nyert Grand Slam-tornát és ne felejtsük el, hogy később az indiai Rohan Bopanna oldalán vegyes párosban elődöntőt vív a María José Martínez Sánchez, Marcelo Demoliner spanyol, brazil kettőssel. A boldog győztesek Forrás: AFP/Greg Wood Babos, Mladenovic (magyar, francia, 5. )–Makarova, Vesznyina (orosz, 2. ) 6:4, 6:3 "Hihetetlen jól játszottunk" Boldogan és meghatódva nyilatkoztak győztesek a díjátadó ceremónia után. Babos Tímea azt mondta, végig magabiztosnak érezte magát. "A döntő elképesztő volt, hihetetlen jól játszottam, egy pillanatig sem izgultam. A világ egyik legjobb párosa ellen sikerült nyerni. Elképesztő érzés, boldog vagyok, hogy végre Grand Slam-bajnok lettem.
Az 2017-es Asbóth József (az 1947-es Roland Garros győztese) Emlékév lezárásaként a Magyar Teniszszövetség vezetői, Szűcs Lajos elnök (balról a harmadik) és Richter Attila főtitkár (balról a második) Szeles Mónikával, a kilencszeres Grand Slam-győztes teniszezővel, a Gála egyik díszvendégével és Szöllősi György MSÚSZ-elnökkel (balra) emlékplakettet adtak át Ruszanov Andrásnak (jobbra), a Münchenben élő Asbóth család képviselőjének. Mónika, aki egyben sportikon, legenda és vi... lágsztár valamint a Magyar Sportújságírók és a Magyar Tenisz Szövetség vezetőinek jelenlétében, megtiszteltetés volt képviselni az Asbóth családot ezen a csodás megemlékezésen! Köszönet Mónikának, Dr. Szűcs elnök úrnak, Richter Attilának és Szőllősi elnök úrnak, hogy fontosnak érezték a múlt értékeinek ápolását, Asbóth József örökségének súlyát és fontosságát! See More At the end of the 2017, Joseph Asbóth (winner of Roland Garros 1947), the leaders of the Hungarian Tennis Association, President of the Hungarian Tennis Association (third from the left) and Attila Richter (second from the left) with the windy Monica, the nine times Grand Slam - with a winner tennis player, one of the guests of the Gala and György Szöllősi MSúSúSZ (left), was handed a memorial plaque to András Ruszanov (right), the representative of the Asbóth family living in Munich.
Bemutatjuk a Sport365 e heti legolvasottabb témáit. Nr3 - Közönségtalálkozót szerveztek Fucsovics Marcinak a szurkolói. A magyar teniszező jól kezdett, a 20-szoros Grand Slam győztes ellen, de Federer rutinja döntött a végén. Fucsovics Marci: "Olyan volt, mintha hazai pályán játszottam volna. " - EXKLUZÍV! A friss US Open-győztes teniszezőt olimpiai bajnokokhoz hasonló örömünnepben részesítik azóta, hogy legyőzte Serena Williamst a női egyes döntőjében. Serena Williams 70 perc alatt búcsúztatta Elina Svitolinát, míg Bianca Andreescunak 133 perc kellett a fináléba jutáshoz Belinda Benciccel szemben.
Cselgáncs-vb: Új győztesek - video dailymotion
A Győri Audi ETO két góllal verte a Buducsnosztot a női kézilabda Bajnokok Ligája középdöntőjében - a Liverpool a Southampton ellen is folytatta remek sorozatát, nem bírt egymással a Leicester és a Chelsea - a Sassuolo története során először győzte le a Serie A-ban a Romát - a Fradi Kisvárdán, a MOL Fehérvár Újpesten nyert egy góllal. Megtekintések száma: 467 2020-02-01 23:20:52 REGGELI START BUNDESLIGA S. E. F. T. SPORT 24 SERIE A TIM LA LIGA PREMIER LEAGUE A DIGI Sport weboldala sütiket használ a működés optimalizálásához, a böngészési élmény javításához, a közösségi funkciók biztosításához, az oldal forgalmának elemzéséhez valamint releváns hirdetések megjelenítéséért. Felhasználási feltételeinkben és Adatkezelési tájékoztatónkban megtekintheti, hogyan gondoskodunk adatai védelméről, és dönthet elfogadásukról. Köszönjük, hogy az "ELFOGADOM" gombra kattintva hozzájárul a cookie-k használatához. Bővebb információért és személyes beállításokért kattintson ide! 00:10 - Reggeli Start válogatás 05:40 - Röplabda női Bajnokok Ligája, Conegliano -Vasas Óbuda, ism.
2020-01-31 Asbóth József: 1947, Roland Garros egyes Körmöczy Zsuzsa: 1958, Roland Garros egyes Taróczy Balázs: 1981, Roland Garros páros, 1985, Wimbledon páros Temesvári Andrea: 1986, Roland Garros páros Babos Tímea: 2018, Australian Open páros, 2019 Roland Garros páros, 2020 Australian Open páros