Az örökös kizárólag a hagyatéki költségekért és a hagyatéki eljárás költségeiért felel a saját vagyonával is. Ennek a szabálynak az a célja, hogy az örökös ne kerüljön semmiképpen hátrányosabb helyzetbe az örökléssel, hiszen nem tehet arról, hogy az örökhagyónak tartozásai voltak. Ha a hagyaték tárgyai már nincsenek az örökös tulajdonában – mert eladta vagy elköltötte –, az adósságért öröksége erejéig egyéb vagyonával is felel. Tehát a követelések elévülési idején belül érdemes felelősen bánni az örökséggel.
Bankkölcsöntartozás öröklése esetén több megoldás is szóba jöhet: 1) A legegyszerűbb eset, ha kifizetjük a teljes tartozást. 2) De meg lehet állapodni a visszafizetéséről az örökösöknek egymás közt, és a bankkal is. 3) Megoldás lehet, hogy módosításra kerül a kölcsönszerződésben az adósok személye vagy a visszafizetés módját. 4) Itt is szóba jöhet az örökség visszautasítása Az adós halálát az örökösöknek minél előbb érdemes bejelenteni. Nagyon fontos, hogy az adós halála nem mentesíti a kölcsönszerződésben szereplő adóstársat vagy kezest a vállalásuk alól. Adóstárs halála esetén megörökölöm a helytállási kötelezettséget? Az adóstárs ún. egyetemleges kötelezett, ami azt jelenti, hogy az adós és az adóstárs mindketten a teljes összeggel tartoznak, azaz a teljesítés elmaradása esetén a teljes összeg bármelyiküktől követelhető. Ha az adóstárs meghal, helytállási kötelezettségét az örökös megörökli, de ugyanúgy csak a hagyatéka erejéig. Ha kérdése van hagyatéki ügyben, tegye fel kérdését ITT vagy kérjen személyen konzultációra időpontot ITT.
Kérdései lennének a témával kapcsolatban? Forduljon hozzánk bizalommal, vegye igénybe az Online Jogi Tanácsadás szolgáltatásunkat. A hagyatéki tartozásért való felelősség A felelősséget a jog kétféle módon fejezi ki: cum viribus és pro viribus felelősség. 1) A "cum viribus" felelősség azt jelenti, hogy az örökös a hagyatéki tartozásokért elsősorban a hagyaték tárgyaival és annak hasznaival felel, pl. ha csak készpénzt örököl, akkor azzal. (A 'cum' szó latinul a 'val-vel', tehát a hagyaték tárgyai val). 2) Ha a követelés érvényesítésekor a hagyaték tárgyai vagy hasznai nincsenek az örökös birtokában, az örökös öröksége erejéig egyéb vagyonával is felel: "pro viribus" felelősség. A latin 'pro' szó azt jelenti, hogy 'helyett', tehát, hogy a vagyontárgy helyett annak értékével felel az örökös. Pl. ha örököltem egy ingatlant, és mivel gyorsan pénzre volt szükségem, azt el is adtam, de később jelentkezik egy hagyatéki hitelező, akkor az ingatlan értékével felelek. Ebben az esetben (pro viribus felelősség alkalmazása esetén) az örökség értékét ‒ és ezzel a helytállás felső határát ‒ az elidegenítés időpontja szerint kell meghatározni.
Vagyis: a tartozásokért való felelősség csak az örökség mértékéig áll fenn, olyan tehát nincs, hogy valaki csak adósságot örököl, vagyont pedig nem. A jövő év március 15-én hatályba lépő új Ptk. kimondja továbbá, hogy az örökös a hagyatéki költségekért és a hagyatéki eljárás költségeiért saját vagyonával is felel. Amennyiben nem kíván rokonai után örökölni, akkor két lehetőség közül választhat: lemondhat az örökségről, vagy visszautasíthatja azt. A két jogintézmény között az a különbség, hogy míg az első, vagyis az örökségről való lemondás az örökhagyóval kötött írásbeli szerződéssel - tehát az örökhagyó életében - lehetséges, addig az örökség visszautasítása egyoldalú jognyilatkozat, melyet az örökség megnyílta - vagyis az örökhagyó halála - után, a hagyatéki eljárásban, a hagyatéki leltár ismeretében lehet megtenni. A lemondással részben, vagy egészben lehet lemondani az örökségről, s vigyázni kell arra, hogy csak akkor hat ki a lemondó leszármazóira, ha a megállapodás így szól, vagy ha az a kötelesrészt elérő kielégítés fejében történt.
Ez persze csak egy példa, ami segít megérteni, hogy az új Ptk. szabály miről is szól. Az öröklés mindenki életében előfordul, sok esetben akár komoly jogi vitákat is előidézve. Amennyiben kétsége van örökösként, vagy a vagyonáról előre szeretne jól gondoskodni, hogy örökösei később ne vitázzanak, időben forduljon ügyvédhez jogi tanácsért!
Következő problémám volna: Örökösödési hányaddal rendelkezem egy családi házban, apukám elvesztése révén(1/6)én és még 2 testvérem. Anyukám természetesen a haszonélvező. A családi házat évek óta nem lakja, s annak állapota drasztikusan romlik, karbantartást nem végzett rajta, mely külsőleg is … Hagyaték visszautasítása utolsó módosítás: 2014. május 02. péntek - (17:14) Külföldön élek férjemmel és kiskorú gyerekeinkkel. Mindannyian magyar állampolgárok vagyunk, de sem magyarországi lakcímmel sem magyar személyi igazolvánnyal nem rendelkezünk. Szüleimmel és testvéremmel viszonyunk régen megromlott, évek óta nem tartjuk a kapcsolatot. Néhány héttel ezelőtt … Az öröklés sorrendje gyermek halála esetén utolsó módosítás: 2014. péntek - (17:11) Nővérünk halála után még élő közvetlen hozzátartozói: Édesanyja és 2 fiútestvér. Nővérem fiúgyermeke már egy éve elhunyt, neki korábbi élettársi kapcsolatából egy leánygyermeke született, aki már nagykorú. Kérdésem: Milyen arányban részesülnek az elhunyt csak … Túlélő házastárs haszonélvezeti joga, öröklése az új Ptk.
Aztán elvárják, hogy támogasd őket, mert neked az kötelességed. ) Szeretném felhívni a figyelmedet, hogy egyáltalán nem vagy köteles a rokonaid tévedéseiért, lustaságukért, nagylábon éléseikért és tévútaiért fizetni. Annyi a kötelességed, hogy a minimális(! ) megélhetést biztosítsd nekik, de azt is csak akkor, ha erre maguktól nem képesek! Ha megtehetné, de élősködő, vagy csak szimplán ostoba, vagy alkoholista, akkor nyugodtan mondd el nekik, min kell változtatniuk, hogy megéljenek a maradékból. Tedd tisztává előttük, hogy soha többet nem fogod támogatni őket pénzzel és szívesen segítesz nekik, hogy megváltozzanak, hogy a saját erejükből(!!! ) kimásszanak a gödörből, mindent megteszel nekik egy dolgot kivéve: nem adsz nekik több pénzt. Menjenek el dolgozni, ha még képesek rá, adják el az autót, ne akarjanak nyaralni menni, ha nincs rá pénzük, legyen elég a paprikás krumpli és a parizer, ha csak arra futja, ne akarjon dohányozni a te pénzedből és a többi. A te kereseted a tiéd és nem anyádé, vagy a húgodé/bátyádé.