Változhat a kiesési, illetve az ehhez kapcsolódó feljutási rendszer a jövő évi jégkorong-világbajnokságon, mivel az azt követő évben, 2017-ben Franciaország és Németország közösen lesz házigazda, és a nemzetközi szövetség (IIHF) e két ország válogatottjának védettséget biztosít, írta az MTI. Az IIHF dubrovniki kongresszusán született csütörtökön döntés erről. A jövő évi oroszországi vb-n két nyolcasban zajlanak majd a csoportküzdelmek. A magyarok, akik azzal vívták ki a világelitbe jutást, hogy az idén másodikak lettek a krakkói divízió I/A vb-n, éppen a franciákkal és a németekkel szerepelnek majd egy csoportban, Szentpéterváron. Alapesetben a két csoport - a szentpétervári és a moszkvai - utolsó helyezettje esik ki a divízió I/A-ba. Amennyiben ugyanakkor Szentpéterváron a német vagy a francia válogatott végez a nyolcadik helyen, akkor az utolsó előtti - adott esetben a magyar csapat - eredményét számszakilag összevetik a másik csoport utolsójáéval, és amelyiknek a mutatói rosszabbak, az esik ki, a 2016-os divízió I/A vb-ről pedig csak a győztes jut fel a helyére.
Anyám embereket bakker, már elnézést... a legtöbb RDR-t PC-re vizionáló emberke mindig azzal büszkül, hogy "csuma grafon" játszik mindent, tehát volt neki (vagy anyucinak inkább a kommentelők kora alapján) felesleges párszázezer forintja atomcukker élienver brutál gémerpécére, de kib*szott 8ezer forintja (ennyi most az RDR dobozosban, meg xbox liveról töltve is) meg még hozzá 50e hufja ( kb egy lájtos középkategóriájú vgakártya ára... ) egy ma már 250 gigás háttértárral rendelkező boxra nem. Mert ő nem akar játékot VENNI, mert "milyen rossz az, adok érte sok pénzt oszt ha kijátszom akkor utána mire megyek vele". Elárulom, pont ugyanannyira, mint a 70-80ezrekért megvett, és a megjelenése után nem sokkal már 10-12 ezret sem érő videokártyákkal Arról nem is beszélve, hogy többek között ezek a csak-törött-játékkal-játszom-csak-a-pájrétbéjen-"veszem"-meg emberek a fő okai annak, hogy a legslágergyanúsabb titleok NEM jönnek ki pécére - ami amúgy k*rvajó játékplatformnak, van nekem is box mellett is, de a fejlesztők rájöttek, hogy ha atomhardvert igénylő játékokat fejlesztenek, akkor a játékos hardverre, és nem a játékra fog költeni.
Tárolás: Száraz, hűvös helyen, gyermekek elől elzárva tartandó! Gyártó és forgalmazó: Well Pharma Kft. Az étrend-kiegészítők az érvényben levő európai uniós szabályozás szerint élelmiszereknek minősülnek, amelyek a hagyományos étrend kiegészítését szolgálják, és koncentrált formában tartalmaznak tápanyagokat. Bár az étrend-kiegészítők kedvező élettani hatással rendelkezhetnek, amely egyénenként eltérő lehet, jelölésük, megjelenítésük, és reklámozásuk során nem engedélyezett a készítményeknek betegséget megelőző vagy gyógyító hatást tulajdonítani. A termék nem helyettesíti a kiegyensúlyozott, vegyes étrendet és az egészséges életmódot! A termék nem gyógyít betegségeket! A termék nem az orvosi kezelés helyettesítésére alkalmas! Betegség esetén használatát beszélje meg kezelőorvosával. Az ajánlott napi fogyasztási mennyiséget ne lépje túl! Ne szedje a készítményt, ha az összetevők bármelyikére érzékeny vagy allergiás! Kisgyermektől elzárva tartandó!