A házaspár 1968-ban házasodott össze, de a laboratóriumi vizsgálatok szerint az újszülött az ötvenes-hatvanas évek fordulóján született, illetve halt meg. A holttest már túl régi volt ahhoz, hogy megállapítsák, élve jött-e világra a baba. A halál okát sem sikerült megállapítani, csak annyi biztos, hogy a csontjain nem találtak sérülést. (Kiemelt képünkön Carol Thomson northallertoni otthona, fotó: Google Street Wiev)
Megdöbbentő dolgot fedezett fel három felnőtt testvér – két nő és egy férfi – az édesanyjuk, Carol Thompson halála után, a nő házában, február 3-án az angliai Northallertonban. Az ügy részletei szerdán kerültek nyilvánosságra – írja a Metro. Édesanyjuk halála után a testvérek elkezdték kitakarítani a házat. Az lépcső alatti tárolóban egy régi, nagyjából 45 centiméter hosszúságú dobozt találtak. A dobozban néhány régi levél mellett, ruhákba csomagolva, egy újszülött kisfiú mumifikálódott holtteste volt. A testvérek azonnal a helyi rendőrségre mentek a dobozzal, az ügyben nyomozás indult. A testvérek korábban soha nem látták a dobozt és nem tudtak róla, hogy az anyjuk rajtuk kívül gyermeket szült, vagy várandós lett volna. A DNS-teszt kiderítette, hogy a halott újszülött, szinte minden kétséget kizáróan Carol Thompson és a férje, Melvin Thompson gyermeke volt. Carol és Melvin 1994-ben elváltak, azóta külön éltek. A férfi még él, de a kihallgatása során ő is azt mondta, hogy semmit sem tud a mumifikálódott újszülöttről, vagy arról, hogy a felesége a három közös gyerekükön kívül valaha teherbe esett volna.
Kávássy Szapolyai halála után újból dúlta a vidéket. 1540 -ben a Matuznai családtól elfoglalta Kanko várát Kovászó mellett Ő építette Kávás várát (azóta elpusztult). Külső hivatkozás Ukrajnai Magyar Krónika – Pénzhamisítás vidékünkön 1533-1540-ig tartó korszak eseményei MAGYARORSZÁGON m VASÁRNAPI ÚJSÁG
Bánka Kristóf Személyes adatok Születési dátum 1982. január 8. Születési hely Budapest, Magyarország Halálozási dátum 2006. február 5. (24 évesen) Halálozási hely?, Magyarország Állampolgárság magyar Magasság 181 cm Poszt középpályás Junior klubok Időszak Klub Újpest FC MTK Hungária FC BKV Előre Újpest FC-Fót Újpest FC Profi klubok 1 Időszak Klub Mérk. (gól)* 2003 – 2004 Újpest FC 0 0 7 0 (0) 2004 Nyíregyháza SFC 0 12 0 (1) 2005 REAC 2005 Újpest FC-Fót 1 A profi egyesületekben játszott mérkőzések és gólok csak a bajnoki mérkőzések adatait tartalmazzák. Utolsó elszámolt mérkőzés dátuma: 2004. november 20. * Mérkőzések (gólok) száma Bánka Kristóf ( Budapest, 1982. – 2006. [1]) labdarúgó, középpályás. Pályafutása [ szerkesztés] Az Újpest FC labdarúgójaként 2003. szeptember 13-án mutatkozott be az élvonalban a Győri ETO ellen, ahol 0–0-s döntetlen született. A 2003–04-es idényben hét alkalommal szerepelt a lila-fehér csapatban és ezzel tagja volt a bajnoki ezüstérmes csapatnak. A 2004–05-ös idény őszi szezonját a Nyíregyháza csapatában töltötte.
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából. Kávássy Kristóf más alakban Kávásy, Kávási ( 16. század) Huszt várnagya. Nádasdy Tamás, a vár ura a Habsburgokhoz állt a magyar belháborúban, ő azonban Szapolyai Jánost támogatta. 1530 -ban Huszt polgárait kegyetlenül megsarcolta. Tettei miatt a krónikákban ragadozó és öldöklő jelzővel illetik, források szerint három vármegyét is feldúlt a mai Kárpátalján. 1536 elején a szatmári osztrák erőkre csapott rá Bánffy Boldizsárral, majd az erdélyi szászok felkelését akarta letörni, de Nagyszeben alól a szászok véres harc árán meghátrálásra kényszerítették. Kávássy hamispénzverésre is vetemedett. Egy szász származású ötvöst, Miklós mestert tulajdonképpen kényszerített erre a törvénytelenségre. Amikor Miklós megpróbált Eperjesre menkülni, a Kávássyval szövetségben álló Büdy Mihály várnagy elfogta és visszavitte Husztra. 1537 -ben Szapolyai sereget küldött Északkelet-Magyarországra, hogy megzabolázza az ottani Habsburg-pártiakat, de egyszersmind a garázda Kávássyt is rendre akarta utasítani.