105. számunk (2015. tavasz) melléklete. Mutatvány a költő 1930 és 1937 közötti tanulmányainak és cikkeinek készülő kritikai kiadásából Megjelenik József Attila születésének 110. évfordulójára Letöltés PDF-ben: József Attila: A szocializmus bölcselete (1934) Társadalomkritikai és kulturális folyóirat // A quarterly journal for social critique and culture
11 Láttam a boldogságot én, lágy volt, szőke és másfél mázsa. Az udvar szigorú gyöpén imbolygott göndör mosolygása. Ledőlt a puha, langy tócsába, hunyorgott, röffent még felém - ma is látom, mily tétovázva babrált pihéi közt a fény. 12 Vasútnál lakom. Erre sok vonat jön-megy és el-elnézem, hogy' szállnak fényes ablakok a lengedező szösz-sötétben. Igy iramlanak örök éjben kivilágított nappalok s én állok minden fülke-fényben, én könyöklök és hallgatok.
A költészet napjától kezdve a karanténidőszak végéig a Klubrádió honlapján minden nap közzéteszünk egy verses vagy prózai felolvasást Belső közlés című irodalmi műsorunk felvételei közül, hogy az otthon maradást ezzel is tartalmasabbá, könnyebben elviselhetővé tegyük. Ma József Attila Eszmélet című versét hallgathatják meg Csépai Eszter színművésznő előadásában. 2020. április 18. Belső közlés (2020. 04. 18. József Attila: Eszmélet) Múlt szombaton ünnepeltük a költészet napját, József Attila születésének 115. évfordulóját. Akkor induló rovatunk keretében a Klubrádió honlapján most József Attila egyik legismertebb költeményét is meghallgathatják. Belső közlés című irodalmi műsorunk elsősorban élő szerzők új műveivel és ebből adódóan is a kortárs irodalommal foglalkozik, esetenként azonban korábbi szerzők műveivel is foglalkozunk, idén év elején pedig egy olyan adást is összeállítottunk, amely rendhagyó módon kifejezetten klasszikus és már nem élő kortárs költők verseit foglalta magában: József Attiláén kívül William Shakespeare, Faludy György, Eörsi István, Gregory Corso és Petri György verseit.
2016. március 16. 06:03 A Bakelit fedetlen keblei: Juno Temple Február elején indult az HBO legújabb sorozata, a Bakelit, ami a hetvenes évek New Yorkjába kalauzolja a nézőket, a lehető leghitelesebben bemutatva a Nagy Alma kokaintól elszállt, sokszor ragyogó, sokszor mocskos zenei világát. A szériáról az Origo tévé rovata írt részletesebben, mi ezúttal is a pucérkodó színésznőkre koncentrálunk, akik közül elsőként Juno Temple dobta le a ruháit a képernyőn. Az idén 27 éves angol színésznő 2000-ben, tizenegy évesen kapta az első szerepét a Pandaemonium című történelmi drámában, majd 2006-tól kezdett el rendszeresen feltűnni a vásznon, olyan filmek kisebb szerepeiben, mint az Egy botrány részletei, a Vágy és vezeklés vagy a Másik Boleyn lány. Habár a nagy áttörés még várat magára, Temple szépen építgeti a karrierjét, az angol filmipar után Hollywoodban is megvetette a lábát, és olyan nagyszabású alkotásokban tűnt fel, mint a Sin City: Ölni tudnál érte, a Gyilkos Joe, a Sötét Lovag: Felemelkedés, a Demóna, vagy a tavaly bemutatott Fekete mise.
Az éjjel rászálltak a fákra, mint kis lepkék, a levelek. 2 Kék, piros, sárga, összekent képeket láttam álmaimban és úgy éreztem, ez a rend - egy szálló porszem el nem hibbant. Most homályként száll tagjaimban álmom s a vas világ a rend. Nappal hold kél bennem s ha kinn van az éj - egy nap süt idebent. 3 Sovány vagyok, csak kenyeret eszem néha, e léha, locska lelkek közt ingyen keresek bizonyosabbat, mint a kocka. Nem dörgölődzik sült lapocka számhoz s szívemhez kisgyerek - ügyeskedhet, nem fog a macska egyszerre kint s bent egeret. 4 Akár egy halom hasított fa, hever egymáson a világ, szorítja, nyomja, összefogja egyik dolog a másikát s így mindenik determinált. Csak ami nincs, annak van bokra, csak ami lesz, az a virág, ami van, széthull darabokra. 5 A teherpályaudvaron úgy lapultam a fa tövéhez, mint egy darab csönd; szürke gyom ért számhoz, nyers, különös-édes. Holtan lestem az őrt, mit érez, s a hallgatag vagónokon árnyát, mely ráugrott a fényes, harmatos szénre konokon. 6 Im itt a szenvedés belül, ám ott kívül a magyarázat.
Holtan lestem az őrt, mit érez, s a hallgatag vagónokon árnyát, mely ráugrott a fényes, harmatos szénre konokon. 6 Im itt a szenvedés belül, ám ott kívül a magyarázat. Sebed a világ - ég, hevül s te lelkedet érzed, a lázat. Rab vagy, amíg a szíved lázad - úgy szabadulsz, ha kényedül nem raksz magadnak olyan házat, melybe háziúr települ. 7 Én fölnéztem az est alól az egek fogaskerekére - csilló véletlen szálaiból törvényt szőtt a mult szövőszéke és megint fölnéztem az égre álmaim gőzei alól s láttam, a törvény szövedéke mindíg fölfeslik valahol. 8 Fülelt a csend - egyet ütött. Fölkereshetnéd ifjúságod; nyirkos cementfalak között képzelhetsz egy kis szabadságot - gondoltam. S hát amint fölállok, a csillagok, a Göncölök úgy fénylenek fönt, mint a rácsok a hallgatag cella fölött. 9 Hallottam sírni a vasat, hallottam az esőt nevetni. Láttam, hogy a mult meghasadt s csak képzetet lehet feledni; s hogy nem tudok mást, mint szeretni, görnyedve terheim alatt - minek is kell fegyvert veretni belőled, arany öntudat!
10 Az meglett ember, akinek szívében nincs se anyja, apja, ki tudja, hogy az életet halálra ráadásul kapja s mint talált tárgyat visszaadja bármikor - ezért őrzi meg, ki nem istene és nem papja se magának, sem senkinek. 11 Láttam a boldogságot én, lágy volt, szőke és másfél mázsa. Az udvar szigorú gyöpén imbolygott göndör mosolygása. Ledőlt a puha, langy tócsába, hunyorgott, röffent még felém - ma is látom, mily tétovázva babrált pihéi közt a fény. 12 Vasútnál lakom. Erre sok vonat jön-megy és el-elnézem, hogy' szállnak fényes ablakok a lengedező szösz-sötétben. Igy iramlanak örök éjben kivilágított nappalok s én állok minden fülke-fényben, én könyöklök és hallgatok. 1933-1934 tele
Sebed a világ - ég, hevül s te lelkedet érzed, a lázat. Rab vagy, amíg a szíved lázad - úgy szabadulsz, ha kényedül nem raksz magadnak olyan házat, melybe háziúr települ. 7 Én fölnéztem az est alól az egek fogaskerekére - csilló véletlen szálaiból törvényt szőtt a mult szövőszéke és megint fölnéztem az égre álmaim gőzei alól s láttam, a törvény szövedéke mindíg fölfeslik valahol. 8 Fülelt a csend - egyet ütött. Fölkereshetnéd ifjúságod; nyirkos cementfalak között képzelhetsz egy kis szabadságot - gondoltam. S hát amint fölállok, a csillagok, a Göncölök úgy fénylenek fönt, mint a rácsok a hallgatag cella fölött. 9 Hallottam sírni a vasat, hallottam az esőt nevetni. Láttam, hogy a mult meghasadt s csak képzetet lehet feledni; s hogy nem tudok mást, mint szeretni, görnyedve terheim alatt - minek is kell fegyvert veretni belőled, arany öntudat! 10 Az meglett ember, akinek szívében nincs se anyja, apja, ki tudja, hogy az életet halálra ráadásul kapja s mint talált tárgyat visszaadja bármikor - ezért őrzi meg, ki nem istene és nem papja se magának, sem senkinek.
Az adás itt meghallgatható. Petritől múlt héten már a honlapon is meghallgathatták egyik leghíresebb versét, hamarosan pedig a többiektől is hallhatnak majd egy-egy költeményt. Addig is hallgassák jó szívvel József Attila versét. Csépai Eszter 2009-ben végzett a Kaposvári Egyetem színész szakán a legendás rendező, Mohácsi János osztályában, azóta szabadúszóként dolgozik, főként Budapesten. Az elmúlt tíz évben lakásszínházakban, zenés produkciókban, a filmes szinkronban, hangjátékokban és gyerekzenekari turnékon is kipróbálta magát. Az egyetemi színészképzést megelőzően az akkori Új Színház stúdiósa volt, azóta ad elő gyakran verseket kiállításmegnyitókon, önálló esteken vagy éppen vacsoraszínházban. A nemrég megalakult Szerb Antal Színház tagja és társalapítója, amelynek idén négy bemutatója lenne. József Attila Eszmélet című versét eredetileg a Dobra Marával és Szirmai Melindával közösen készített Ad hoc estjükön mondta el. A vers a fenti lejátszás gombra kattintva hallgatható meg. A vers írott szövege: József Attila: Eszmélet 1 Földtől eloldja az eget a hajnal s tiszta, lágy szavára a bogarak, a gyerekek kipörögnek a napvilágra; a levegőben semmi pára, a csilló könnyűség lebeg!
1 Földtől eloldja az eget a hajnal s tiszta, lágy szavára a bogarak, a gyerekek kipörögnek a napvilágra; a levegőben semmi pára, a csilló könnyűség lebeg! Az éjjel rászálltak a fákra, mint kis lepkék, a levelek. 2 Kék, piros, sárga, összekent képeket láttam álmaimban és úgy éreztem, ez a rend - egy szálló porszem el nem hibbant. Most homályként száll tagjaimban álmom s a vas világ a rend. Nappal hold kél bennem s ha kinn van az éj - egy nap süt idebent. 3 Sovány vagyok, csak kenyeret eszem néha, e léha, locska lelkek közt ingyen keresek bizonyosabbat, mint a kocka. Nem dörgölődzik sült lapocka számhoz s szívemhez kisgyerek - ügyeskedhet, nem fog a macska egyszerre kint s bent egeret. 4 Akár egy halom hasított fa, hever egymáson a világ, szorítja, nyomja, összefogja egyik dolog a másikát s így mindenik determinált. Csak ami nincs, annak van bokra, csak ami lesz, az a virág, ami van, széthull darabokra. 5 A teherpályaudvaron úgy lapultam a fa tövéhez, mint egy darab csönd; szürke gyom ért számhoz, nyers, különös-édes.