Priamosz jelenik meg megtörten, ő Hektor öreg apja, s kéri, hogy adja ki fia holttestét. Achilleusnak saját apja jut eszébe, így megbocsát és iadja a holttestet. Sőt fegyverszünetet is rendel el, hogy nyugodtan gyászolhassanak a trójaiak. EZ azt mutatja, hogy Achilleus fejlődő jellem. Az Iliászban epizódként jelenik meg a pajzs bemutatása, melyet Héphaisztosz készített. Életképeket láthatunk rajta, melyek a békeidőben mutatják be a lakosság életét. Az Odüsszeia címe azt jelenti, hogy Odüsszeuszról szóló hősköltemény. Megnevezi a főhőst, Odüsszeuszt, aki Itaka királya volt. Trója ellen harcol, az ő ötlete volt a faló, ezért méltán kapta meg a neve előtt szereplő állandó jelzőt, a leleményest. A csata után indulna ő is haza, azonban ezt az istenek nem engedik. 10 évig bolyong a trójai csata után, de végül hazatér. Az Odüsszeia ugyanúgy 24 énekből áll, mint az Iliász, de itt két szálon indul a cselekmény, amely később összefonódik. A negyedik énekig láthatjuk, ahogy Telemakhosz felnő (20-as évei elején jár).
Homérosz élete: · Kr. e. 8. században élt Szülővárosa: Szmirna (? ) Görög költő Vak volt (? ) Eposz Az epika műnemébe tartozó műfaj. Kötött verses formájú. Egy egész nép sorsát érintő eseményt ír le. Főhőse mindig kivételes képességű ember, akit természetfölötti erők is támogatnak harcában.
Vabarna több epikus éneket is költött (Rettenetes Iván, A tavasz éneke, A tölgy éneke, A nyírfa éneke). Ezeknek és az 1930-as években keletkezett későbbieknek is (A fenyő éneke, A boróka éneke, A szél éneke, A tűz éneke, A víz éneke stb. ) a szerkezete hasonló (természeti jelenségek vagy fák találkozása, beszámoló a munkájukról, bánatukról, szórakozásukról, sorsuk fontos eseményei stb. ). Észtország szovjet megszállása után Anne Vabarnának új gazdasági és ideológiai helyzettel kellett megismerkednie. Spontán dalai között Sztálint, a kollektivizálást, a szovjet békepolitikát dicsőítők is vannak. Anne Vabarnától összesen több mint 142. 000 sornyi dalt jegyeztek le: gyermekdalokat, esküvői dalokat, különböző üdvözlő dalokat (folkloristáknak, államférfiaknak, orvosoknak, vendégeknek – több mint 20 ezer sor), imákat, epikus énekeket, meséket. Érdemes összehasonlítanunk énekesünk szövegtudását más eposzi alkotókéval! Homérosz eposzai, az Iliász 16 ezer, az Odüsszeia 12 ezer hexameterből áll.
A főhős, Odüsszeusz saját sorsát alakítja, már kevésbé függ az istenek kénye-kedvétől. Ez az új világkép az időközben bekövetkezett társadalmi válltozásokat tükrözi. - Kr. E. Sz-i görög világban jelentős társadalmi változások mentek végbe. Gyarmatosítások következtében az addig szigorú földesúri elnyomás alatt élő néprétegek a maguk uraivá válhattak, földet szerezhettek, önálló gazdaságot vezethettek az addig elnyomás alatt élt emberek. Aki ügyes és szorgalmas volt az gyorsan meggazdagodhatott. - Ugyanígy Odüsszeusz az a hős, aki saját leleményességével, kitartásával küzdi haza magát, már nem kiszolgáltatottja felsőbb hatalmaknak. Odüsszeusz a tengeren mindenét elvesztette, nincstelenül, csak saját erjére, leleményességére támaszkodva vette fel a harcot, ez azoknak a korabeli földműves embereknek az érzését tükrözi, akiknek szintén lehetőségük nyílott a semmiből új világot teremteni. 1. MIT JELENT A MITOLOGIKUS VILÁGKÉP? 2. MILYEN TÖRTÉNELMI ESEMÉNYEK KÖVETKEZTÉBEN VÁLTOZIK MEG EZ A VILÁGKÉP?