Nemrég ismét belevetettem magam a könyvtár forgatagába. Egy évet hagytam ki. Ezalatt az itthon felgyülemlett, megvásárolt és ajándékba kapott könyveket pusztítottam, de nagyjából kifogytam belőlük, illetve ami maradt az jelenleg nem hoz lázba. Egy év után újra könyvtárazni... fenomenális élmény! Az ottani hangulat, atmoszféra, a könyvek illata, a csend... igazán kikapcsoló és lélekemelő. Három könyvet választottam első lendületre, aztán már majdnem kifelé vettem az irányt, mikor még megakadt a tekintetem Federico Moccia regényén. Az azonos című filmet sokszor láttam - és szerintem még fogom is, így mindenképp felkeltette az érdeklődésemet az eredeti mű. "A nap éppen most kel fel, gyönyörű reggel van. Babi iskolába tart, miközben Step még nem tért aludni az előző éjszaka óta. Ez a nap is úgy indul, mint a többi. Legalábbis amíg egymás mellé nem kerülnek a piros lámpánál. Ettől kezdve semmi sem lesz már ugyanaz. " Babi gazdag szülők gyermeke, kiváló tanuló, igazi "jókislány", míg Step "nehézfiú", aki állandóan keresi a veszélyt, folyamatosan harcban áll mindennel és mindenkivel, illegális motorversenyeken vesz részt.
1/7 anonim válasza: 2012. aug. 4. 15:42 Hasznos számodra ez a válasz? 2/7 A kérdező kommentje: 3/7 anonim válasza: 2012. 15:45 Hasznos számodra ez a válasz? 4/7 Adri baba válasza: 3 meters above the sky az előző egy hulye!! 2012. 15. 18:18 Hasznos számodra ez a válasz? 5/7 anonim válasza: Te retardált, nézz már utána valami normális forrásnak, utána vergődj itt. 2012. 20:54 Hasznos számodra ez a válasz? 6/7 Adri baba válasza: Hol van ilyen te gyoker angliaban elek!!! itt a moziban is ez a cime meg a youtubon is!! ratardalt anyucikad 2012. szept. 23. 15:29 Hasznos számodra ez a válasz? 7/7 anonim válasza: mind a kettő helyes, just sayin' 2013. márc. 5. 12:05 Hasznos számodra ez a válasz? Kapcsolódó kérdések: Minden jog fenntartva © 2020, GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik. Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
TRES METROS SOBRE EL CIELO (AKA. 3 METERS ABOVE T… 2010 | dráma, romantikus | 12+ A történet két különböző világban élő tinédzserről szól. Egy valószerűtlen kapcsolat krónikája, ami gyakorlatilag lehetetlen, mindazonáltal elkerülhetetlen. Babi tehetős felső középosztálybeli családból származik, aki korlátok közt nőtt fel, jól nevelt, ártatlan és betart minden szabályt. Hache ellenben lobbanékony, lázadó alkat, és megbízhatatlan természet. Állandóan keresi a veszélyt, folyamatosan harcban áll mindennel és mindenkivel, illegális motorversenyeken vesz részt. A két fiatal megtapasztalja az igazi szerelem érzését.