Ha húsos palacsintát készítünk, akkor érdemes a szódát sörrel helyettesíteni, így már az alaptészta is isteni ízt kap. Ha édesen ízesítjük majd a lapokat, akkor egy kis rummal is megbolondíthatjuk a tésztát, de tehetünk bele akár kókuszreszeléket is. A tökéletes palacsinta készítésének az alaprecepten kívül a másik fontos eleme a palacsintasütő. Ha lehet, akkor hosszú nyelű, öntöttvas palacsintasütőt használjunk – olyat, amilyennel Vitéz László is hadakozott. De legyen a serpenyőnk teflon vagy öntöttvas, minden esetben aranyszabály, hogy csakis és kizárólag palacsinta süthető benne! Az első palacsinta sütése előtt vékonyan kenjük ki zsiradékkal (lehet zsír, olaj vagy vaj) és várjuk meg, amíg teljesen felforrósodik. Öntsünk a serpenyőbe 1 kis merőkanálnyi (kb. 1 dl) tésztát és ügyesen, gyors mozdulatokkal körkörösen terítsük szét a tésztát. Magas lángon kb. 1- 2 percig sütjük, majd egy kerek hegyű, életlen, széles késsel vagy falapáttal a tészta alá nyúlva, körkörösen fellazítjuk a szélét és egy határozott mozdulattal megfordítjuk.
Szűrd le, és csepegtesd le. Turmixold össze, vagy vágd apróra, keverd hozzá a reszelt sajtot, a tejfölt, ízesítsd sóval, borssal, szerecsendióval, zúzott fokhagymával. Töltsd meg a masszával a palacsintákat, és tekerd fel. Úgy is készíthetsz spenótos palacsintát, hogy a tésztába kerül parajpüré, sőt még banán is.
A hagyományostól eltérően a tésztájába vajat, narancslevet vagy reszelt narancshéjat tesznek. Az igazi ínyencek még likőrrel is meglocsolják, majd meggyújtják, így a lángok alatt a cukor karamellizálódik. Az amerikaiak már előre tudhatták, hogy egy vékony palacsintával betelni lehetetlen, így az ő pancake névre hallgató kerek tésztájuk kicsi és vaskos, és elmerül a juharszirupban. A tésztájához két-három evőkanál porcukrot és sütőport is tesznek, valamint a tojásokat szétválasztva adják hozzá – külön a sárgáját és a keményre felvert tojáshabot. Édes változat. Megunhatatlan? © Aréna Kiadó Az oroszok palacsintája, a blini hajdinalisztből készül és hogy magasabbra nőjön, élesztőt is adnak hozzá. Édesen és sósan egyaránt kedvelik. Sőt, tehetősebb helyeken előételként kaviárral és lazaccal tálalják, s hűen a hagyományokhoz pár korty vodkával öblítik le. A,, édes élet" prominensei, az olaszok sem maradhatnak ki a palacsintázásból. Az olasz mamma crespelle néven süti a palacsintát, és bőkezűen bánik az alapanyaggal.
A német pfankuchen és a szomszédos osztrák palatschinken hasonlít leginkább a nálunk is ismert palacsintához. Így haza is érkeztünk volna. Vegyük szépen sorba eleink és a sokat tapasztalt palacsintakészítők tapasztalatait: mi is kell a jó palacsintatésztához? Alaprecept Egy tucat palacsintához 20 dkg finomlisztet átszitálunk, hozzáadunk csipet sót. Egyesével felütünk két tojást, és a liszthez adjuk. Állandó keverés mellett öntsünk hozzá 2 dl tejet, és dolgozzuk ki csomómentesre. Csorgassunk hozzá 2 dl szódavizet (sima víz nem jó, csak a buborékos! ), keverjük simára és hagyjuk állni legalább fél órát, hogy a liszt megduzzadjon. Az alapreceptnél is érvényes a mondás:,, Ahány ház, annyi szokás! ". Így van, aki az alaptésztához egy kis sütőport is ad, mert megesküszik, hogy ettől a tészta könnyebb, lágyabb lesz. Nem ritka, hogy a palacsinta tésztájába egy-két evőkanál olajat vagy olvasztott vajat tesznek, állítva, hogy a tészta tutira nem fog leragadni. Egyes receptek egy evőkanál cukor hozzáadását is megemlítik.
Olvasóink kedvenc cikkei Ilyen valójában egy vezető beosztású anya élete! A Mesélj, Anyukám! podcastunk legújabb részében két vezető beosztású édesanya mesél életükről, milyen volt a karantén előtt, alatt és után. Elolvasom Amikor "helyzetben" vagy, és csak sütöd és sütöd a palacsintákat az éhes gyerekhadnak; akkor nincs mese, minden darabnak sikerülnie kell. Ezért sem árt, ha van egy bombabiztos recept a tarsolyodban. S ha még nem találtál rá, mutatunk egyet. A elronthatatlan palacsinta recept alapja nem más, mint a tökéletes palacsinta tészta. Ennek titka pedig elsősorban az alapanyagokban és a megfelelő arányokban rejlik. Persze mindezeken túl van még néhány olyan apró trükk, amelyeket ha megpróbálsz alkalmazni, a technikádon is tökéletesíthetsz. Érdemes figyelni például arra, nehogy túlkeverd a tésztát, sőt egyesek szerint a kész tésztát csakis szobahőmérsékleten szabad tartani. Persze, a rutin és az évek is sokat hozzá tudnak tenni a tökéletes palacsinta elkészítéséhez. De akkor lássuk, mi a titok, hogyan is készül a család kedvence,, az elronthatatlan, a tökéletes palacsinta!
Az édes és sós ízek kedvelői részére is a lehetőségek száma szinte végtelen: túrósan vagy lekvárosan, hortobágyi módra vagy palacsintatortának elkészítve, sajttal és spenóttal töltve, forró nyári napokon akár fagylalttal dúsítva – egészen biztos, hogy a siker nem marad el. Komoly családi és baráti megmérettetésre is sor kerülhet a palacsinta sütő-, evő-, feldobó- vagy akár tekerő versenyen – valamennyi "sportágban" biztosan bajnokot avatunk. Receptek (Oldaltörés) Palacsinta spenóttal és ricottával Az alaprecept szerint készítsünk 8 palacsintát. Spenótos-ricottás töltelék: 25 dkg ricotta túró 25 dkg fagyasztott, apróra vágott spenót Ízlés szerint só, bors Egy kávéskanál őrölt szerecsendió Sós változat. Igazi ínyenceknek © Aréna Kiadó A hozzávalókat keverjük el, és adagoljuk szét a palacsintákra, az egyik felükre. Hajtsuk háromszög alakúra, és rakjuk le egy tűzálló tálra. Tegyük sütőbe, fedjük le és közepes lángon süssük kb. 15 percig. Amíg sül a palacsinta készítsük el a paradicsomszószt.
A bátrabbak természetesen ne hagyják ki az elmaradhatatlan látványelemet, a palacsinta levegőbe dobását. Nem ördöngösség – a serpenyőt vízszintesen meg kell rázogatni, és ha a tészta már csúszkál, egy laza csuklómozdulattal fel lehet dobni. A palacsinta másik oldalát fele annyi ideig süssük csak, mint az első felét. Hibák Az első darab palacsinta elárulja, hogy sikerült-e a tészta. Ha apró, pici lyukacskák vannak a palacsintán, akkor a serpenyő túl forró. Ha leragad, akkor egy kis folyadékot adhatunk hozzá, ha viszont törik, akkor még egy kis lisztet. Sok esetben az első egy-két palacsinta nem tökéletes, a serpenyőnek kell egy kis idő, míg kellő hőmérsékletű lesz és beavatódik. Ettől az íze még jó, így zárt ajtók mögött nyugodtan majszoljuk el, így egyben megsemmisítjük a sikertelenségre utaló tárgyi bizonyítékot. Ha a palacsinták elkészültek – hacsak sütés közben szép lassan rá nem jártak rokonaink, barátaink és tisztelőink, ami természetes jelenség – akkor már csak azt kell eldöntenünk, milyen töltelékkel gazdagítsuk.
Paradicsomszósz: 250 ml sűrű paradicsomszósz 60 ml száraz fehér bor 2 teáskanál kukoricakeményítő Egy kávéskanál apróra vágott, friss bazsalikom Keverjük össze a hozzávalókat, és egy kis lábasban állandó keverés mellett addig főzzük, amíg megsűrűsödik. Tálalás előtt locsoljuk meg a palacsinták tetejét. Ínyencek almás palacsintája 25 dkg finomliszt 1 tojás 1 csomag vaníliás cukor fél csomag sütőpor fél citrom reszelt héja és leve 4 dl natúr joghurt 3 dkg olvasztott vaj 2 alma A lisztet összekeverjük a sütőporral, a vaníliás cukorral, és a reszelt citromhéjjal. Hozzáadjuk a tojást, a joghurtot és az olvasztott vajat, valamint a citromlevet. Az almát meghámozzuk és nagyon apró kockákra vágjuk, majd hozzákeverjük a tésztához. Egy kicsit sűrűbb tésztát kapunk a hagyományos palacsintatésztánál. Előre melegített, kiolajozott serpenyőben lassú tűzön megsütjük mindkét oldalát. Fahéjjal megszórva vagy vaníliasodóval rövid idő alatt elkészíthető mennyi desszert vagy akár vacsora is lehet. Gundel palacsinta Gundel Károly alkotta meg a ma már világhírű palacsintát, amit sok vendéglátóegységben igyekeznek is úgy elrontani, ahogy csak bírnak.
Egy magára valamit is adó mediterrán háziasszony 15 dkg liszthez legalább 4-5 tojást kever a tésztához, így zamatosabb, laktatóbb palacsintát tálal majd a népes famíliának. A sós változatokat a hagyományos olasz tészták mártásaival tálalják. A spanyolok, portugálok és a dél-amerikaiak egyformán tortilla névvel illetik a kerek sült tésztát. Az összetételek viszont eltérőek: amíg a szélmalmok országában egy vastag tojásos omlettet takar, addig a sombrero hazájában kukorica- és búzalisztből készítik. A vékony tortillalapot általában gazdag húsos töltetékkel gazdagítják, és természetesen tüzes chili szósszal öntik nyakon. Az angolszászok sörrel keverik ki a tésztát, és még egy palacsintanappal is hódolnak az eledelnek, amely a magyar kalendárium szerint húshagyó keddre esik. A világjáró palacsinta-túrán meg kell még említeni az indiaiak dósza nevű lepényét, és az arab konyha burek tésztáját. Említésre méltó, mint az eddig ismert legkisebb palacsintafajta a holland poffertjes, ami alig nagyobb egy ötvenforintos érménél.
Ez a palacsinta segít a spenótot népszerűsíteni még akár a gyerekek körében is. A töltelék a tejföltől lágyabbá, selymesebbé válik, jól illik hozzá a fokhagyma és a szerecsendió. Bármilyen sajttal finom, érdemes azonban fetával kipróbálni! Ha teheted, friss spenótból készítsd, ellenkező esetben 25 deka fagyasztott parajt használj. Sajtos, spenótos palacsinta Hozzávalók: A palacsintához 25 dkg liszt 3 dl tej 2 dl szénsavas ásványvíz 2 db tojás 1 evőkanál olaj 1 csipet só olaj a sütéshez A töltelékhez 60 dkg spenót 10 dkg sajt 3 evőkanál tejföl 2 gerezd fokhagyma só bors szerecsendió Előkészítési idő: 20 perc Elkészítési idő: 20 perc Elkészítés: A lisztet szórd egy tálba, add hozzá a tojást, a sót, öntsd hozzá a tejet, a szénsavas vizet, és dolgozd csomómentesre a masszát. Pihentesd 20-30 percig, majd öntsd hozzá az olajat. Hevítsd fel a serpenyőt, tegyél bele kevés olajat, körkörös mozdulatokkal folyasd szét a tésztát, majd süsd ki a palacsintákat. A spenótot pucold meg, dobd forrásban lévő vízbe, és főzd három percig.